Velem mindig történik valami…Félhomályban ült csendben, elhaladtak mellette az utasok, mindenki igyekezett a vágányokhoz megnézni beállt már a szerelvény, amivel utazni fog, vagy még van ideje, ezt-azt nézegetni az újságosnál, a könyvárusnál jó áron hozzájutni évekkel ezelőtt kiadott, akkor meg nem vásárolt sikerkönyvet. Magam is ezt tettem, amikor észrevettem. Az egyik lábfeje hiányzott, bebugyolált lábcsonkjára húzta a nadrágot. Falnak támasztott két mankója tűnt föl először, onnan vezetett kereső tekintetem rá. Nem közvetlenül a mankó mellett ült, hanem eléggé távol ahhoz, hogy ne lehessen rögtön beazonosítani a mankók tulajdonosát. Megkérdeztem segíthetek-e valamiben, mert tekintetéből kérést véltem kiolvasni. Hozzon egy kávét, legyen szíves, az felmelegít. Elmentem a pályaudvari árusokhoz, legtöbbjük már zárt, nem szolgált ki. Aztán az egyik odanyúlt a termoszhoz, ha van benne, még odaadom megjegyzéssel. Szerencsére volt benne. Beletelt negyedórába, mire visszaértem hozzá. Már a mankókkal babrált, talán készülődött, nem bízott meg bennem.
Jobban megnéztem, tiszta volt a tekintete, biztosan nem fogyasztott bódítást adó szert. Mi történt a lábával, kérdeztem bizonytalanul, de közvetlensége tovább bátorított. Hová valósi, van családja, van otthona, van segítsége és így tovább. Vonatbaleset. Van. Nincs, fogta rövidre a szót. A testvéremet keresem itt Budapesten, tizenhat éve nem láttam, de nem akadtam rá. Hogyan is akadhatna rá tizenhat év után? Szatmári vagyok egyébként, egy hete az utcai padokon alszom, nem engednek fölszállni a villamosra, buszra jegy nélkül, nem vagyok magyar állampolgár, Romániában lehetne. A szeretetszolgálat adott pokrócot, de odaadtam valakinek, én nem tudom a mankóval cipelni. Erőtlen vagyok, hajléktalanszállásra nem mehetek, ott elveszik, amim netán lenne, meg erőszakoskodnak is. Elegem volt Szatmárból, a rokonoknak se kellek azóta, hogy elváltam a férjemtől. A gyereket elvették tőlem. Amíg apám élt ketten elvoltunk, de meghalt, örököltem tőle, azt meg elutaztam. Mennyit? 60 millió leit. Szállodákban laktam, kiszolgáltak, vagy beteg voltam és a kórházba kerültem. Félrekezeltek, azért jöttem el egy hete. Kolozsvárra igyekeztem, de elaludtam, a határon meg nem szólt senki. Tüdőbetegnek kezeltek, pedig nem vagyok az, a gyógyszerek hatására aludtam el, aztán befutottam a Keletibe. Azóta keresem a bátyámat. Maga hová utazik? Pécsre, válaszoltam. Mennyi oda a jegy? Gondolom öt-hatezer Ft. Isten áldja, vigyázzon magára, köszöntem el tőle.
Ránéztem a nagy vasúti órára, hamarosan indul a vonatom, még nem is néztem melyik vágányról, így rossz felé vettem az irányt, visszafelé jövet tekintetem újból megakadt rajta. Az egyik kivilágított „exchange office” kiadóablakából vett át pénzt, mi mást? Mégis maradt még valamennyi a 60 millió leiből, merengtem magam elé, szaporábbra fogtam lépteimet, időben érjek a pécsi IC-hez.
Európai unió: Szabad határok, szabad költözés, szabad munkavállalás, szabad döntés a sorsunkról és még mennyi szabadság! Nevét nem is kérdeztem.
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése