Velem mindig történik valami…A félelem az ember sajátja lehet, vélhetően.
Nem tudjuk vajon az egysejtűek, a növények, rovarok, állatok, egyszóval más fajok félnek-e. Mitől: az elmúlástól.
Az egysejtűek szaporán osztódnak, a növények évszakonként megújulnak, ahol évszakok nincsenek, ott folyamatosan növekednek fajuk által megszabott mértékig, majd elhalnak, és újjáélednek. Az agávék évtizedekig hoznak újabb és újabb hajtásokat, aztán egyszer csak virágba borulnak, termést nevelnek, és szétszórják magjukat, új életet fakasztva.
Hasonlóan, vagy valamivel eltérő módon zajlik a körforgás a rovaroknál, az élővilág más résztvevőinél is.
Élettelen résztvevőkről nem lehet beszélni, hiszen a szikla is darabokra hullik, egyre kisebb részekre osztódik, egy hatalmas vízáram által elragadva besodródik a mélybe, majd egyesül még itt a Földön egy vulkánkitörés által kiváltott körforgásban, újra sziklává válik a kiömlő láva részeként.
Nem gondolom tehát, hogy félnének a Mindenség alkotórészei az elmúlástól, hiszen új életre kelnek.
Ludwig von Bertalanffy, Bertalanffy Lajos, a rendszerelmélet egyik megalkotója egyik könyvének címéül „…ám az emberről semmit sem tudni” /Robots, Men and Mind/ félmondatot választotta a magyarnyelvű fordításhoz.
Az angol nyelvű könyvcím utal a gondolkodásra, az ember, ember által vélt, különleges adottságára.
Vajon a gondolkodás képessége következtében fél az ember, folytatható a kérdés sora. Nem hiszem! Éppen ellenkezőleg, az fél, aki nem gondolkodik el a félelemről.
A modern ember fél, az európai ember fél, a tulajdonnal rendelkező ember fél, a körforgásba nem beletörődő ember fél. Fél attól, hogy elveszíti a valamilyen formában megszerzett, vagy elődeitől megörökölt valamit, a számára értékeset.
Csodákra várunk a tudománytól, hogy minél hosszabb legyen, lehetőleg örök legyen életünk? Félünk, hogy előbb bekövetkezik az elmúlás, mint az örök élet titkának megfejtése?
Schopenhauer, a nagy német filozófus „Miért félünk a haláltól?”, az elmúlásról szóló esszéjében, kérdésre kérdéssel válaszol. Miért nem félünk a születéstől?
A születés a legnagyobb csoda, ami a Mindenségben történhet. A meg nem ismételhető egyéni csoda, amelyben a Mindenséget alkotó valamennyi alkotóelemnek már része volt.
A csodára tehát nem kell várni, a csoda megtörtént mindanyiunkkal.
Kedves ismerősöm, barátom Ági, aki orvos, és orvos lévén éppen az elmúlás előtti idő meghosszabbítása érdekében tevékenykedik, jegyezte meg, jól emlékszem mosolyogva: az elmúlástól nem kell félni, hiszen az elmúlás része az életnek.
A kérdéskör számomra lezárult: Ne féljünk!
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése