Akkoriban és ott, ahol gyerekkoromat töltöttem a tél igen kemény volt. Decemberben, sokszor már novemberben leesett a hó, és gyakran megmaradt január végéig. Nagyon örültünk a télnek, mert a téli játékok, a hógolyózás, hóemberépítés, sinkózás, korcsolyázás nagyon jó időtöltés volt, jókat lehetett hancúrozni a hóban, megdobálni fiúkat, lányokat hógolyóval. A lányokat persze meg is mosdattuk alaposan, aminek, ha nem is örültek, de nem is igen ellenkeztek, nagyokat visongattak, mi pedig igazi nagyfiúknak éreztük magunkat.

A szánkózásra mindenki fel volt készülve, a felnőttek lovas szánokkal közlekedtek, azzal szállították a szénát, búzát, kukoricát a hónapos vásárra. Mi gyerekek, pedig egymást húzogattuk, a másikat sokszor megviccelve, félrerántva a szánkó vonóját, a hóba borítottuk. Eljártunk a kisebb földhányásokra, mert onnan szabadon lehetett lecsúszni.

A legmagasabb hely a közelben futó patak töltése volt, mert tavasszal áradáskor bizony sokszorosára duzzadva félelmetes sebességgel zúdult, áramlott a víz, és ellene a gáttal kellett védekezni, hogy ne öntse el a földeket, házakat.

Bímernek már nem volt szánkója, mert már félig-meddig felnőttnek számított, és volt lovas-szánja, ő is azzal közlekedett, ha a munka szólította. Egyszer azonban odaszólt, nem lenne-e kedvem elmenni vele a patakoldalba szánkózni. Nagyon megörültem az alkalomnak, és útnak indultunk. Kifelé menet gyakran húzatta magát, amit én szívesen meg is tettem, mutatván, hogy milyen erős vagyok már. Elértük a patakot, átmentünk az innenső gátoldalon le a patakig, amikor Bímernek az a gondolata támadt ne az innenső gáton, hanem a túlsón szánkózzunk, mert az jóval magasabb. Igaza volt. A túloldali töltés a szántóföldekre futott le, és a földek mélyebben feküdtek, mint a falu felőli kertvégek, ha jön az áradás, és a víz túllépi a gátat, ne a falu felé zúduljon, hanem a másik oldalra. Rendben van, mondtam, de hogyan kelünk át a patakon?

Betesszük a szánkót a patakba, te megtartod, ne vigye el a víz, átlépek a szánkón a túlsó partra, aztán te következel. Így is történt. Bímer egyik lábával rálépett a szánkóra, és egyazon lendülettel, a másik lábával már a túloldalon volt. Rám került a sor. Nekem két lábbal kellett ráállnom a szánkóra, mert kisebb voltam Bímernél, egyet lépnem kellett a szánkón is. Azaz, hogy lépnem kellett volna, de a megfelelő pillanatban Bímer megrántotta szánkó vonóját, és én beleestem a patakba. Nem bírtam talpon maradni, a fejem búbjáig vizes lettem. Bímer segített kikászálódnom, és azt mondta, nem szándékos, véletlen mozdulat volt az, amit tett.

Vetkőzzek le, gyorsam kicsavarjuk a melegítőt, ami rajtam van, aztán gyerünk haza javasolta. Így is történt. Gyorsan hazaértünk, otthon Édesanya hamar átlátta a dolgot, Bímer elhúzott, mintha mi sem történt volna. Édesanya nem kérdezett semmit, pucérra vetkőztetett, közben vizet tett föl a sparheltre melegedni, majd mikor ezzel elkészült alaposan elfenekelt, bevallom, ez alkalommal még sírva is fakadtam.

A víz szinte a forrásig fölmelegedett, előkerült a bádogteknő, én belefeküdtem, Édesanya egy pohár vízben föloldott két szem aszpirint, a mindent gyógyító orvosságot, amit meg kellett innom. Csak ezt követően kérdezte meg mi is történt velem. Elmeséltem. De miért van egy csomó hógolyó a melegítő nadrágomban, kérdezte. Erre nem tudtam válaszolni, mert hazafelé jövet nem éreztem semmit. Melegítőnadrágom útközben csonttá fagyott, én reszkettem a hidegtől, alig bírtam ki az utat hazáig. Bímertől kell megkérdezni, csak ő tudhatja, válaszoltam.

Édesanya azt mondta, nem a történtek miatt kaptam ki, hanem azért, mert a paskolás és a sírás belülről is fölmelegíti a testet, és nem fogok megbetegedni. Igaza lett, szerencsére nem fáztam meg, hála a forró víznek, aszpirinnek és az elfenekelésnek. Bímer később bevallotta, hogy amíg én a patakparton levetkőztem, ő rakta teli a melegítőmet hógolyókkal. Hogy miért, arra nem adott választ.

Hiába volt ő már nagyfiú, a haszontalan gyerek bújt ki belőle!

Copyright: Dr. Petre András

A könyv minden részletét bárki fölhasználhatja a szerző engedélye nélkül is, a szerző nevének feltüntetésével. Másolható, sokszorosítható, szabadon terjeszthető bármilyen formában, kivéve a világhálót.

A színes lapok, az első és az utólsó kivételével, Petre András Gyula alkotásai