Gyerekkoromban, sok házba még nem kötötték be a villanyt. Ahol laktunk, Ilona néniéknél, sem volt villamos világítás. Este, ha szükség volt rá, petróleumlámpával világítottak. Bizony szükség volt rá, mert ők hajnalban keltek, és amikor besötétedett, akkor tértek nyugovóra. Petrólámpának hívták az öblös üvegkéménnyel ellátott világító alkalmatosságot. Akkor használták, ha éjjel valami okból ki kellett menni az állatokhoz. Leemelték az üvegburát, és a tartályból kinyúló kanócot meggyújtották, a burát visszahelyezve megszűnt a füstös égés. A petrólámpa a gyertyához képest sok fényt adott. A lámpát aztán az istállóban a szögre akasztották. A faluban nem egy esetben a petrólámpa okozott tüzet. Ha véletlenül leejtették, összetörött az üvegből készített tartály, és a szétfröccsenő petró lángra kapott. Benn a házban a gyertya volt világító eszköz, azt használták vacsorázáskor vagy, ha a kamrába, fészerbe, netán a padlásra kellett menni valamiért.

Szüleink első dolga volt, hogy a villanyt bevezessék a házba a mi érdekünkben, mert sokszor az estébe nyúlóan készítettük el a házi feladatot. Az utcában már megépült a villanyhálózat, de a bekötés a háztulajdonos feladata volt. Ez pénzbe került, sokan ezért nem is vezették be az áramot. A nagybátyánk, Édesanya testvére ehhez is értett, és az első adandó alkalommal eljött hozzánk a villanyt bevezetni. Egy álló napba telt, amíg végzett a munkálattal, és felragyogott a ház. Ilona néniék csak a konyhájukba kértek világítást, szobájukba nem, oda úgyis csak aludni mentek.

Nagybátyánk konnektorokat nem szerelt a falba, mert a villanykörte helyére becsavart kombinált foglalat, két csatlakozást is lehetővé tett. A vasaló, az olvasáshoz használt csiptetős lámpák zsinórjai mind innen ágaztak el. Ha rövid volt egy csatlakozózsinór, akkor egy másikat csatlakoztattunk hozzá, így hosszabbítottuk a zsinórokat, hogy elérjenek mindenhová. Ezek a toldások, mai szemmel nézve nagyon egyszerűek voltak. A két vezetékvégen lévő elemeket egyszerűen össze kellett dugni, ahová nem jutott csatlakozódugó, ott összecsavartuk a drótokat. Én nagy mestere lettem a lengőzsinórok szerelésének. Még a szüleim is engem kértek meg, ha a szokásostól eltérően akarták a lengővezetékeket csatlakoztatni. Ilyenkor mindig kicsavartam a házban lévő biztosítékot, a kicsavart biztosítékdugót a mérőóra tetejére helyeztem, és elvégeztem a „szerelést”, a szerelés végeztével visszacsavartam a biztosítékot. Nagyon büszke voltam magamra.

Az egyik tavaszi lakásmeszelés alkalmával Csanádi Öcsi járt nálunk. A szüleink összejártak Öcsiék szüleivel, mi gyerekek, pedig játszás okán gyakran meglátogattuk egymást. Öcsit mindig szépen felöltöztette Édesanyja. Ez alkalommal is, még svájci sapka is volt a fején. Édesanyja idegbeteg volt, hamar méregbe gurult, ha nem úgy történt valami, ahogyan ő azt elképzelte. Ha náluk voltunk mindig fölbosszantottuk, akkor megkergetett, és ami a keze ügyébe esett azzal dobált meg bennünket. Hozzá kell tenni, hogy ezt a fajta játékot Öcsi kezdeményezte, de nekünk is tetszett a futkosás.

Öcsi véletlenül toppant be, nem tudta, hogy festés és nagy összevisszaság van nálunk. A lengőzsinórok kersztül-kasul lógtak a levegőben. Öcsi csetlett-botlott a lakásban, ahol mi segédkeztünk a festőnek, a svájci sapkáján lévő kis csücsköt babrálta. Ez okozta a bajt, mert az egyik vezetéktoldáshoz érve, megütötte az áram. Az áramütéstől a földön lévő meszesvödröt fölborította, és elterült a kiömlött lében. Ahogy föltápászkodott még fordult is egyet az oldalán. Nagyot nevettünk rajta, ő ijedtében sírvafakadt, és tudta, hogy otthon is ki fog kapni a meszes ruháért. Nagyobb baj bekövetkezhetett volna. Ha nem rántom ki a vezetéket a görcsösen markoló kezéből, talán bele is hal az áramütésbe. Elkísértem haza, hogy együtt magyarázzuk meg az esetet, de Édesanyja jól elfenekelte, aztán pedig felém dobott egy szegélytéglát a virágágyásból. Futásnak eredtem. Meg ne lásson még egyszer náluk, kiáltotta utánam!

Erre nem is kerülhetett sor, mert szegényt nemsokára zárt intézetbe vitték, többé soha nem találkoztunk.

Copyright: Dr. Petre András

A könyv minden részletét bárki fölhasználhatja a szerző engedélye nélkül is, a szerző nevének feltüntetésével. Másolható, sokszorosítható, szabadon terjeszthető bármilyen formában, kivéve a világhálót.

A színes lapok, az első és az utólsó kivételével, Petre András Gyula alkotásai