Ilona néniék házában a mi általunk bérelt lakrész az utca felőli, homlokzati két tisztaszoba és a mögötte lévő konyha volt. A ház „L” alakjának rövidebbik szárán voltak a szobák, a hosszabbik száron a konyha után következett egy harmadik szoba, majd a konyha, annak a végében volt a kamra, majd a fészer. A fészer folytatásaként csirke, nyúl és a disznóól sorakozott, mellettük volt a budi. A disznóól fölött, egy hosszabb oszlopon a galambdúc. A fészer és az ólak között, a fáskamra fölött, a fészer falára rögzített polcokon volt a szerszámos.

Ott volt minden, ami miatt szívesen barátkoztam Bímerrel. Ott voltak a közös titkok, a fegyverek, a töltények, a rohamsisak, lezuhant repülőgépről összegyűjtött műszerek, minden jól elrejtve úgy, hogy azokat csak mi tudtuk elővenni. A pisztolyokkal lőttünk is kinn a határban, pontosabban csak lövöldöztünk, mert igazán nem volt semmi célpont, amit el szerettünk volna találni. A nyulak, mert más nem igen volt a falu közelében, sokkal előbb kereket oldottak, még mielőtt mi fölkészültünk a lövésre. A lövedékek között rejtegettük a rakétákat is. Kettesben voltunk otthon Bímerrel, az Édesanyja kiment az egyik földjükre kapálni. Bímer a kapálásban semmilyen formában, soha nem vett részt. Nem volt hajlandó befogni sem, Édesanyja hiába is kérlelte volna, mindig talált valami kifogást, itthon is kell dolgozni, mondta gyakran.

Aznap elővettük a rakétát, éspedig avval a szándékkal, hogy útnak indítjuk, kilőjük. Jelzőrakéta töltényről volt szó, ehhez nem volt semmilyen kilövő eszközünk a fegyverek között. Addig-addig tanakodtunk mígnem az jutott eszünkbe, hogy valamibe beszorítjuk, ami az alumínium hüvelyt nem engedi elmozdulni, aztán szöggel, meg kalapáccsal a gyutacsot berobbantjuk, és kész.

A legalkalmasabb egy baltafej volt, aminek keskenyebb volt a nyélnek való nyílása, mint a rakétalövedék vastagsága. A baltafejet belekalapáltuk a favágáshoz is használt rönkbe, és elhelyeztük benne a rakétát. A rakéta jól beleszorult, ezért hátrafelé nem tudott elmozdulni a kilövéskor. Az egész tákolmányt nekifordítottuk a bejárati nagykapunak, hogy, ha a rakéta elindul, ne tudjon továbbröpülni. Így is történt.

A szöggel ráütöttünk a gyutacsra, a rakéta egyet pukkant, aztán nagy süvöltéssel, sárga füstcsíkot húzva maga után nekiröpült a nagykapunak, úgy, ahogy mi azt Bímerrel elképzeltük. Ott is maradt sisteregve. Odafutottunk a kapuhoz megnézni mi a helyzet. A rakéta beleégett a kátránnyal befestett deszkába, anyaga köralakban szétfröccsent a kapun, a kapu lángolni kezdett. Megijedtünk, ám hamar észbe kaptunk, hoztuk a vödröt, belemertük az esővizes kádba, aztán loccs, leöntöttük a lángoló, majd később izzó kapudeszkákat.

Elképzelésünk jó volt, de a kapu tovább égett, a rakétából szétterülő vegyszernek nem ártott a víz. Eltartott egy jó órányit, mire az égő, izzó anyag elfogyott, és a deszkák a rálocsolt víztől még mindig gőzölve, elszenesedve leállt az égési folyamat. A nagykapun hatalmas, kerek lyuk tátongott. A szomszédból is átjöttek megcsodálni a gyerekek, akik úgy jöttek be az udvarba, hogy egyszerűen átbújtak a nyíláson. Bímer persze visszazavarta őket, de az nem segített, a lyuk, az ott maradt, ahol volt.

Ilona néni nemsokára hazaért, és elővette Bímert. Először csak kiabált vele, szidta saját magát is elkeseredve, hogy ilyen hülye gyereket hozott a világra, aztán megtörtént az, amire Bímer sem számított. Ilona néni a kezébe kapott egy jókora karót, és úgy eltángálta a fiát, ahogy csak erejéből tellett. Szégyen ide vagy oda, a nagyfiú elkezdett bőgni, ne bántson kend, már megtörtént a baj, majd megjavítom a kaput. Ha jól emlékszem, mintha azt is hozzátette volna, hogy majd magával megyek máskor én is a határba.

Másnap, amikor találkoztam Bímerrel úgy tett, mintha nem történt volna semmi, én is úgy tettem, mintha nem hallottam volna mennyire siránkozott. Jó volt ez így, társ-tettes voltam, és én szerencsére, megúsztam a számonkérést.

Copyright: Dr. Petre András

A könyv minden részletét bárki fölhasználhatja a szerző engedélye nélkül is, a szerző nevének feltüntetésével. Másolható, sokszorosítható, szabadon terjeszthető bármilyen formában, kivéve a világhálót.

A színes lapok, az első és az utólsó kivételével, Petre András Gyula alkotásai