A falvakban, városokban a pékek látták el a lakosokat kenyérrel. Sokan otthon, kemencékben sütötték a mindennapi kenyeret. Később, már nem volt erre mód, megszűntették a magántulajdonban lévő pékségeket, és akiknek ne volt otthon kemencéjük, a vegyesboltokban vásárolták a szögletes formájú félbarna, vagy barna kenyeret. Igaz a félbarnát fehér kenyérként árusították.

Mi is kétnaponta vásároltunk kenyeret, gyakrabban nem is lehetett, mert ennyi volt a négyfős család fejadagja. Akkor még csak négyen voltunk, az öcsém még nem született meg. Édesapa a közeli városba kora reggel indult dolgozni, és délután érkezett haza, hol a korábbi, máskor a későbbi vonattal. Napközben a magával vitt ennivalót fogyasztotta, csak amikor hazajött, akkor vacsorázott meleg ételt. Kenyér ahhoz is kellett, szívesen evett a meleg ételhez is kenyeret. Ha rákérdeztünk miért, azt a választ adta, hogy eleget nélkülözött a fogságban. Egyik nap kora délután érkezett haza, kenyerünk elfogyott, és engem bíztak meg, menjek el kenyérért. A közeli boltban az aznapi szállítmányt már mind eladták, a telepre kellett elmennem. A falu vasúton túli részét hívták telepnek, mert az később épült, temploma sem volt, a telepieknek a tornyos iskolában tartották vasárnaponként a misét. A tornyos iskolával szemben lévő saroképületben, volt a másik bolt. Már megint nekem kell a telepi boltba menni, miért nem Jóskának, dohogtam magamban, de nem tehettem mást, engem küldtek, hát mentem. A bolt előtt egy hatalmas gépkocsi állt, a hátsó kereke leeresztett, azt javították. Még egészen az elején tartottak a munkának, én is odaálltam a többi bámészkodó gyerek mellé. Ritkán járt akkor igazi nagy teherautó a faluban, a kenyeret is sokszor motorra szerelt utánfutóval szállították a boltokba.

A kerékszerelés érdekes dolognak ígérkezett. Pótkerék nem volt, miután megemelték a hatalmas járművet, a kereket leszerelték, aztán szétszedték a felnit, kivették a belső gumit, megkeresték a lyukat, és azt sallerral befoltozták. Bennünket, gyerekeket is bevontak a szerelésbe, szerszámokat adtunk kézre, vagy hosszabb vasrudat kerestünk a közeli szomszédoknál a pájszerozáshoz. Az idő hamar elszállt, észre sem vettük, besötétedett. A bolt időközben bezárt.

Kenyér nélkül indultam hazafelé. Bevallom, nem nagyon siettem, tudtam, bajnak nézek elébe. Amikor hazaértem Édesapa egy szót sem ejtve, balkezével megragadta a karomat, és egy hatalmas fenekest kaptam. Én már akkor, amikor a karomat megragadta a félelemtől bepisiltem. Továbbra sem szólt hozzám, bement a házba és nyugovóra tért.

A fenekesre Édesanyától kaptam meg a magyarázatot. Tudod, hogy mennyi baj történik mostanában, nemrég robbant föl Oszlánci Sanyi, két hete sem volt, amikor Tóth Jóskát elgázolták az oroszok. Nem tudtuk mi lehet veled, Édesapádat még nem láttam ennyire aggódni, hirtelen haragjában, belső feszültségét kiadva magából, ragadtatta el magát. Koránt sem azt nehezményezte, hogy kenyér nélkül értem haza.

Soha többé nem kaptam ki tőle.

Édesapa aggódását, félelmét valójában csak felnőtt fejjel értettem meg.

Copyright: Dr. Petre András

A könyv minden részletét bárki fölhasználhatja a szerző engedélye nélkül is, a szerző nevének feltüntetésével. Másolható, sokszorosítható, szabadon terjeszthető bármilyen formában, kivéve a világhálót.

A színes lapok, az első és az utólsó kivételével, Petre András Gyula alkotásai