Az utcában egyedül nekünk volt biciklink. Akkor még nem kerékpár volt a neve, mindenki így mondta bicikli. A név az angol nyelvből származik, az angolok „bicycle”-nak írják, és biszájkl-nak ejtik, mi csak biciklit mondtunk.

Biciklink túlélte a háborús időket, annak idején Édesanya kapta gyerekkori ajándékként. Híres olasz márka volt, az Auto-Moto cég gyártotta, hajlított vázzal, csomagtartóval, és szoknyavédővel árusították. A szoknyavédő már régen tönkrement, ezért sokszor beleakadt a küllőkbe valamelyikünk kéz, vagy lábujja a tanulás során.

Elsőként mi a bátyámmal tanultuk meg, hogyan is kell használni a biciklit, Édesapa volt a segítség. Nem tartott soká, már boldogan száguldoztunk az utcán. Sokszor az árokban kötöttünk ki, de hamar talpra álltunk, aztán hajtottunk tovább.

A sok gyerek az utcában irigyelt bennünket, kunyeráltak, adjuk kölcsön a gépet. Szüleink is ezen a véleménye voltak, így hát lassan sor került mindenkire. Emlékszem, hogy Kakuk Laci, a sok Kakuk nevűek közül a kocsmáros gyerek volt a legügyesebb, mert nem pedálozott sokáig, hamar fölült a nyeregbe. Kocsmájuk falán emléktábla hirdette, hogy itt szállt meg Petőfi Sándor, a nemzet nagy költője, szabadságharcos, aki életét a világosi csatamezőn vesztette 1949.-ben, röviddel a Negyvennyolcas Szabadságharc leverése előtt. Mindig volt virág a tábla mellett elhelyezett tartóban. A másik Kakuk Laci, a vasutas Kakukék egyik gyereke, a kis Kakuk azonban pórul járt.

Kerékpárunk bírta a kiképzést, a sok esést-bukást, ami megtörtént vele, de hol ez, hol az tönkrement rajta, a jobboldali pedál is letörött róla. Nem sokat zavart bennünket ez a dolog, jobb lábunk hüvelykujját beleakasztva a csonkba nyomtuk lefelé a pedált, miután sikerült a holtponton átbillenteni a hajtókart. Aki már tudott biciklizni, annak nem jelentett gondot, aki meg még nem tudott, hát pedál híján próbálkozott megnyergelni biciklinket. A kis Kakuk az ügyetlenebb fiúk közé tartozott, mert rengeteget bukott. Egyszer a keze, máskor a feje sérült meg, de ő is mindenáron biciklizni akart. Nagyon sokat gyakorolt. Egyszer aztán miattam, mert ez is hozzátartozott a biciklizéshez, ide-oda ugráltam előtte, egy hatalmasat bukott, a bicikli meg ráesett. Kikászálódott alóla, de a bal lábán iszonyatos seb tátongott. A pedálcsonk beleakadt a lábszárába, és a sípcsontján végighasítva az izmot, a bokájától a térdéig érő sebet ejtett. Rémületbe estünk, most mi lesz, futottunk az apjáért. Amikor az öreg Kakuk meglátta mi történt, szót se szólva visszarohant az udvarukba, és a lapos trágyataligával tért vissza, ráültette a kis Kakukot, és eltolta Stein doktorhoz. A kis Kakuk visszafelé már a saját lábán jött, Édesapja mellette baktatva tolta a taligát. Tizennyolc kapoccsal fogatták össze a hatalmas sebet, és még tetanuszoltást is kapott, ami tudvalevő nagyon fáj. Ismertük, már majd mindegyikőnk túlesett egy-két oltáson.

Amikor összetalálkoztunk az öreg Kakuk rámripakodott, hogy többé ne kerüljek a szeme elé. Ezt nem ígérhettem meg, mert a második szomszédunk volt, de nem mertem átmenni hozzájuk játszani, igaz a kis Kakuk sem tanult meg biciklizni soha.

Copyright: Dr. Petre András

A könyv minden részletét bárki fölhasználhatja a szerző engedélye nélkül is, a szerző nevének feltüntetésével. Másolható, sokszorosítható, szabadon terjeszthető bármilyen formában, kivéve a világhálót.

A színes lapok, az első és az utólsó kivételével, Petre András Gyula alkotásai