Szüleink, mikor nagyobbak lettünk, felügyelet nélkül is otthon hagytak bennünket, amikor ismerőseikhez vizitálni mentek. Megígértették velünk, hogy rendesen fogunk viselkedni. Örömmel fogadkoztunk. Végre egyedül lehetünk este. Már előre láttuk lelki szemeink előtt a nagy párnacsatákat.

Elmenetelük után nem kezdtük el azonnal a csatározást, arra gondoltunk, hátha visszajönnek valamiért, amit esetleg itthon felejtettek. Először, megmondani nem tudom miért, megágyaztunk a nagy fekete zongora alatt, ami a sarokban állt, összebújtunk, és elkezdődött a játék, birkózással. Amikor kifáradtunk, megpihentünk, majd újra kezdtük. Még szerencse, hogy a zongora gurulókerekeit üvegtartókra helyezték, mert többször nekiestünk a vastag, kemény lábaknak, a zongora mégis biztonságosan ottmaradt a helyén.

Kicsivel később fogtunk hozzá a párnacsatának. A két ágy szemben állt egymással, közöttük, középen állt az asztal, a fölött folyt a dobálózás. Egyszer egyikünk, aztán a másikunk hajította a párnát, ki kelet térni előlük, ne találjon el bennünket. A kispárnákat követték a nagypárnák, majd a díszpárnák következetek. Így folyt a csata egészen addig, amíg egyikünk eltalálta a lengőzsinórokat, a villamos vezetékeket. Sötétségbe borult a szoba.

Semmi baj, mondtam a testvéremnek, majd én összeszerelem, csak kapcsolja föl a konyhai világítást, annak a fénye elegendő lesz megkeresni a csatlakozó dugaszokat. Így is történt. Fölmásztam a szekrény tetejére, mert az ágyról nem értem el a magasan, a fal mellett húzódó zsinórokat. Az egyik szekrény után a másikra is föl kellett másznom, hogy az utolsó két dugaszt is elérjem, csatlakoztassam őket, és ez által minden a helyére kerüljön. Egyik kezembe fogtam az egyik dugaszt, és amikor a másikkal összedugtam, egy villanást láttam, testemen rázkódás futott végig, elvesztettem az egyensúlyomat, és leestem, nagy szerencsémre, az ágyra. Sötétbe borult a lakás.

Gyorsan bebújtunk az ágyba, nem jött álom a szemünkre, vártuk szüleinket. Nem sokára meg is érkeztek, gyertyát gyújtottak a konyhában, odajöttek hozzánk és megöleltek bennünket. Másnap Édesanyától tudtuk meg, hogy a szemben lévő szomszédunk, Hívégi Marika néni megérkezésük előtt elujságolta nekik, látta a villanást, csak nem történt valami?

Szüleink örömükben, hogy valóban nincs komolyabb baj, öleltek meg bennünket a szokásosnál is nagyobb szeretettel.

Copyright: Dr. Petre András

A könyv minden részletét bárki fölhasználhatja a szerző engedélye nélkül is, a szerző nevének feltüntetésével. Másolható, sokszorosítható, szabadon terjeszthető bármilyen formában, kivéve a világhálót.

A színes lapok, az első és az utólsó kivételével, Petre András Gyula alkotásai