Bímerrel való barátságom nem szakadt meg. Továbbra is jóban voltunk. Pontosabban jóban-rosszban, mert mindig történtek olyan dolgok velünk, amelyek, ha nekem jók voltak neki nem és fordítva.

Természetesen máskor is hívott kocsikázni és nem történt baleset, de történt más. Bímeréknek nem volt sok földjük, mindössze kilenc hold, tulajdonképpen szegények voltak. Földjeik négy-öt helyen, szétszórtan helyezkedtek el a falu környékén, volt olyan darab, amelyik már a szomszédos falu határához tartozott. Az odamenetel, az elvégzett munka, és a visszakocsizás egész napokat vett igénybe. Az egyik területen az állatok etetéséhez szükséges kaszálón lucernát termeltek, amit időnként, ha már elég magas volt le kellett kaszálni, hagyni kiszáradni, aztán boglyába összehordani, majd pedig hazaszállítani, ahol egy nagy kazalba rakták. A szénának valót aztán taposóvágóval, aminek az alsó része nagyon éles „V” alakú vágóékből, középmagasságban a taposóvállból, a szerszám végén pedig, fából készült, „L” alakban elhajló kapaszkodó szárból állt. Ezzel a szerszámmal hasították le télen az összetöpörödött száraz szénát az állatok etetéséhez.

Bímer, ha nem is jó kedvéből, de elvégezte a paraszti munkát, ám igazából szívesen inkább mással foglalkozott. Galambot tenyésztett, nagy kedvvel járt a környékbeli vásárokra alkudni, malacokat vásárolni, vagy már nagyobbakat eladni. A szomszédos faluban adták el a teheneket is, aminek árából Árvát megvette. Az egyik nap, már késő délután, megkérdezte kimegyek-e vele szénát forgatni, az nem tart soká, hamar visszaérünk. Persze, hogy mentem, én is szerettem ülni a bakon, meg jó gyorsan kocsizni, hiszen Bímer Árvával soha nem poroszkálva, járt, inkább ügetett, vagy trappolt szegény lóval.

Együtt ültünk hát a bakon és elindultunk végig a falun, a malom mellett, majd a vásártéren át, a mezőn a keresztül, ki a határba.

Útközben beszélgettünk, Bímer megengedte azt is, hogy átvegyem a gyeplőt. Ekkor történt valami Árvával, mert a szegény pára egy rövid idő múlva, az eddigi hajsza után megmakacsolta magát. Lecövekelt és nem akart tovább menni. Bímer dühbe gurult, visszavette a gyeplőt, engem leparancsolt a kocsiról, mondván majd ő rendbe szedi ezt a büdös lovat. Leszálltam, és vártam. Bímer irgalmatlanul nekiesett árvának, ostorral, gyeplővel ütötte, vágta szegényt. Árva egy ideig bírta a verést, de aztán nekiiramodott, és futott a már úttalan úton amerre látott, nem számított merre rántja Bímer a gyeplőket. Ottmaradtam egyedül. Jobb híján elindultam hazafelé gyalog, vissza a mezőn, a vásártéren keresztül. A vásártér külső részén, közvetlenül a mező után, egy csapat kocsit láttam meg, tetejükön sátortetővel. Vándorcigányok voltak, akiket kifelé menet nem vettem észre, vagy talán időközben érkeztek ide. Félve indultam tovább, sok mindent hallottunk annakidején a vándorcigányokról. Még azt is híresztelték, hogy elkapják a gyerekeket és megeszik. Elmentem az első kocsi mellett, amikor számomra ismeretlen nyelven, az egyik gyerek kiáltott valamit, és elindult utánam. Megrémültem és futásnak eredtem. Egy kis idő eltelte után visszanézve azt láttam, hogy az egész gyerekhad és a felnőttek is üldözőbe vettek. Olyan gyorsan futottam, ahogy csak bírtam. Egy ideig képes voltam tartani előnyömet. Jaj, csak elérjek a malomig, ott majd Fodor bácsiék a segítségemre lesznek, ők mindig otthon vannak, mert bármikor jöhetett valaki a malomba őröltetni!

Egyre hangosabban hallottam a mögöttem lévők szuszogását, és én erőm végén voltam. Szívem annyira dobogott, hogy majd kiesett belőlem. Úgy futottam tovább, mint egy tébolyult, már nem gondoltam semmire, csak arra, hogy még egy kicsit bírjam a futást, és elérjek a malomig. Szerencsém volt, már előttem volt a patakhíd, ha azon átjutok, megmenekültem. Így történt! Fodor bácsiék otthon voltak, adtak egy jó csupor vizet, kikérdeztek, aztán biztattak, menjek minél előbb haza, már majd besötétedett, biztosan aggódnak utánam.

Hazaértem, testvérem volt otthon, szüleim még nem érkeztek meg a munkából. Nem árultam el sem neki, sem később másnak semmit a történtekből, lefeküdtem és hamarosan mély álomba zuhantam.

Reggel szüleimet látva mérhetetlen boldogság öntötte el szívemet, tudtam, hogy biztonságban vagyok.

Copyright: Dr. Petre András

A könyv minden részletét bárki fölhasználhatja a szerző engedélye nélkül is, a szerző nevének feltüntetésével. Másolható, sokszorosítható, szabadon terjeszthető bármilyen formában, kivéve a világhálót.

A színes lapok, az első és az utólsó kivételével, Petre András Gyula alkotásai