A faluban, a legtöbb falusi portán volt kút. Ásott kutak voltak, a földfelszíntől alig néhány méterre csillogott a víztükör. Ilona néniéknek gémeskútjuk volt, másra még nem tellett. A kutat közvetlenül a kapubejáratnál ásták, mert jó szokás szerint, faluhelyen, ha valaki, akár idegen is, megszomjazott, bement a portára, megmerítette a bádogvödröt a jó hűvös vízben, aztán a kútból kiemelve, a kútkáván megbillentve a vödörből jót ihatott. A vízhúzás nem volt fáradságos munka, mert a gémeskút keresztágát ügyesen kiegyensúlyozták, a rúd végére annyi súlyt erősítettek, hogy csak az üres vödröt kellett a lelógó rúd segítségével a vízfelszínig leerőltetni, fölfelé jövet az ellensúly szinte magától megemelte a teli vödröt.

Naponta azonban sokszor el kellett végezni ezt a műveletet, többnyire az állatok miatt. De nem csak az itatás, hanem a kerti növények is megkívánták az öntözést, és a háztartás is, a főzés, takarítás, és a nagymosás. Nagymosáskor kivitték a mosóteknőt az udvarra, ott kinn történt a vászon nemű áztatása, szappanozása, kefélése, öblítése. Víz nélkül egy napig sem lehetett el a porta.

A gémeskutat jól elkészítették annak idején, amikor a kutat ásták, de így sem bírta az örökös magterhelést. Egyszer odajött hozzám Bímer, és megkért segítsek már neki, le akar mászni a kútba, mert a vödör a vastartóval együtt leszakadt, és beesett a vízbe. Szüleim nem voltak otthon, hát örömmel tettem eleget kérésének. Ritkán kért tőlem valamit. Inkább én voltam az, aki tőle kértem kölcsön ezt-azt. Főleg szerszámokat, mivel nagyon szerettem barkácsolni, örökké fúrtam-faragtam valamit.

Úgy tervezte, hogy a gémeskút rúdján majd lemászik, és lenn, a vízben is megmártózva a kezével sikerül a vödröt megtalálni, kiemelni. Nekem az volt a feladatom, hogy a kútágast a biztonság kedvéért, megtartsam addig, amíg ő a vödröt egyik kezével a kútszárba kapaszkodva, fél kézzel keresgéli. Nem járt sikerrel. Nagy darab volt már ahhoz, hogy lenn oldalra tudjon billenni, keresztben helyezkedve el a kútgyűrűben.

Andriska, mindig így szólított, nem próbálod meg te inkább. Látod, én nem boldogulok. Dehogynem, válaszoltam boldogan. A félelem szikrája nem volt bennem, amikor a kútszáron lemászva, és az ő példáján okulva, lenn a vízben a lábammal keresgéltem a leszakadt vödröt, amit hamar meg is találtam, mert a víz az állandó használat következtében alig lehetett mélyebb egy méternél. Megvan, kiáltottam föl Bímernek. Jó erősen lábam közé szorítottam a kútszárat, aztán Bímer a vödörrel együtt fölhúzott a kútból.

Amikor fölértem, átmásztam a káván, és olyan dolog történt, mint még soha. Bímer elismerőleg kezet fogott velem.

A dolog kettőnk között maradt, egyikünk sem beszélt róla senkinek. Nekem azonban később eszembe ötlött, milyen szerencsém volt, hogy a kút nem volt mély, és Bímer sem volt olyan kedvében, mint más alkalmakkor, amikor igyekezett a maga módján megviccelni!

Copyright: Dr. Petre András

A könyv minden részletét bárki fölhasználhatja a szerző engedélye nélkül is, a szerző nevének feltüntetésével. Másolható, sokszorosítható, szabadon terjeszthető bármilyen formában, kivéve a világhálót.

A színes lapok, az első és az utólsó kivételével, Petre András Gyula alkotásai