A nagy nyári esők mindenkinek gondot okoztak. Egy-egy zivatar után még el lehetett végezni az aznapra eltervezett mezőgazdasági munkát. A zivatar, ahogy jött úgy el is ment, csak a villámlást, mennydörgést lehetett hallani az elvonuló vihar után. Szent Péter görgeti a hordóját, szokták mondani ilyenkor a falubeliek. Sokszor örültünk a zivatarnak, mert elverte a nagy port az úttestről, amit a szekerek fölkavartak maguk után. A nyári napsütés hamar fölszárította az egyenetlen részeken a pocsolyákat. Mi, gyerekek be sem bújtunk fedél alá, élveztük a zápor meleg zuhatagát.

Néha aztán a zápor viharos széllel érkezett, sűrű esőcseppek előzték meg a felhőszakadást. Egy rövid félóra leforgása alatt megteltek az árkok, a kis átmérőjű átvezető nyílások nem bírtak a rengeteg vízzel, a megtelt árkokból a járdákra, majd az udvarokba húzódott a kis tavakká szélesedő csapadék. Mintha dézsából öntötték volna a vizet. Az emberek, amíg bírták, terelgették a rengeteg vizet, de aztán a hiábavalóságba belefáradva, megadták magukat a természet erejének. A felhőszakadás, sokszor jégveréssel párosult, ami tönkretette a már zsengülő veteményeket a kiskertekben, a határban, pedig elfektette a földre az árpát, búzát, kinek-kinek azt, amit abban az évben vetett. A mi házunk előtt is tóvá dagadt a víz, a vihar elmúltával szép, sima vízfelületet hagyva maga után.

A gyerekek, a vihar okozta kárt, még nem tudták fölfogni, a szép, nagy vízfelület azonban jó lehetőséget kínált a kacsázáshoz. Sok kavicsot gyűjtöttünk össze, és lapos dobásokkal azon igyekeztünk, hogy a vízfelületre dobott kavics minél többször fölpattanva ugráljon, kis csobbanásokat hagyva maga után.

A bátyámmal mindig, mindenben versenyeztünk, és be kell vallanom, hogy majdnem mindig ő volt a győztes. Ez a verseny is az ő győzelmével végződött. Igaz, ez alkalommal közbejött valami. Mindketten jobbkezesek lévén, jobbról bal felé dobtuk a kavicsokat, és én neki balkéz felől álltam.

Már-már kiegyenlítettem, amikor ismét rajta volt a sor. Nagyot lendített, eldobta a követ, de a kő nem a vízen landolt. Elvétette a dobást, engem talált telibe a fejem csúcsán. Csakúgy, mint a bátonyi nagyszülőknél, a kerítésmászás közben, én lettem az áldozat. Meg is ijedtünk nagyon, mert rémesen néztem ki. Ő nagy igyekezett locsolta az esővízzel a fejem, aminek meg is lett az eredménye, a vérzés lassan alábbhagyott, majd végleg elállt. A hajam csomókban állt a megszáradt vértől.

A kacsázás véget ért, pedig azt hiszem, ez alkalommal, én lettem volna a győztes.

Copyright: Dr. Petre András

A könyv minden részletét bárki fölhasználhatja a szerző engedélye nélkül is, a szerző nevének feltüntetésével. Másolható, sokszorosítható, szabadon terjeszthető bármilyen formában, kivéve a világhálót.

A színes lapok, az első és az utólsó kivételével, Petre András Gyula alkotásai