Velem mindig történik valami…Ha nem ez történik, nincs mondanivaló, nincs poén, nincs semmi. Látjuk a városban császkáló férfiút, nyakában nagy szögletes, vállra akasztható cipzáras táskával, és persze a várost. A férfi elegáns viseletben járja, rója az utcákat, dolga nem sietős, úgy tűnik előre megtervezett, menetrendszerű, ám az is lehet, hogy csak ilyen napja van. Akkurátus a császkálás, lépéseit is figyeli, elképzelhető váratlan dologba lép. Szó szerint, noha ő tudja, mert itteni, hogy mindez előfordulhat vele, de a hol, váratlan. Mozgó veszélyforrások, időnként ki sem kerülhetőek, ilyenkor tudomásul veszi, és a legközelebbi cipőpucoló mesternél fényesre kefélteti lábbelijét. A cipőt pucoló mester bizonyára ismeri, és számít a szolgálatra, nem is vár érte fizetséget, nem is kap. Mégis barátságosan válnak el, legközelebb ismét találkoznak, ne legyen harag, majd megadja a baksist, ha van aprója. Az útvonal teli járókelőkkel, nagy részük ismerősen üdvözli, ő kegyes barátsággal fogadja el a tisztelők köszöntését. Tisztelik, fontos feladata van, ő vizsgálja a város vizeit. Az imaházak, a szökőkutak, a csorgók, az utcai ivócsapok, az utcán folydogáló, ismeretlen eredetű, összetételű vízfolyás mind őrá vár. Ezért sem siet. Megvárják, mert állandóan itt vannak a városban, létük létszükséglet és az itteni élet szükségszerű következménye. Leteszi táskáját, lehajol, kivesz egy üvegcsét, megtölti a szökőkút vizével, a világos felé tartja az üveget, nagyobb szenny nem került a vízbe, dugót rá, és ragasztószalagot, amelyre ráírja a vízminta vételének helyét, és a dátumot, a napszak, és a pontos idő megjelölésével. A feliratozás nem látszik, de e nélkül munkája hiábavaló lenne. Kecskéket hajt egy gyerek, a tömeg között terelgeti nyáját, ő megsimogatja a gyerek fejét, engedi tovább. A hentesbolt előtti ivócsap következik, működik, ez megnyugtatja, azért mégis, biztos, ami biztos alapon mintát vesz, feliratoz. A hentes kikerülhetetlen mozdulattal fölhívja magára a figyelmet, szélesen mosolyog, bajusza alatt kivillan hibátlan fogsora, örül az üdvözlés viszonzásának. Egy kotlósalja csirke szaladgál az aszfalton, van mit csipegetni, az ücsörgő öregek morzsával is etetik őket. Mellettük grillcsirke pirosodik. Dél körül járhat, leül az asztalhoz, már hozzák is az ennivalót, pedig még nem is kérte. Megtörli kezét, ne sérüljön a vízminta, és továbbmegy, a teli üvegcsék száma szaporodik, az üvegcsékbe egyre kevesebb a tartalom, nehezedik a válltáska, és még nincs itt a nap vége. Akaratlanul birkák közé keveredik, a birkák zárják magukat, meg kell várni, amíg továbbhaladnak, vagy megy a nyájjal együtt. Türelmes, de úgy tűnik, fárad, a válláról egyre gyakrabban a földre kerül a mintagyűjtemény, és egyre több ismerőssel elegyedik beszélgetésbe. Mintha nem is ő lenne a hatóság, mintha tudná, a mintavételtől függetlenül fogja a hentes, a grillcsirkés, a kis juhász továbbra is tenni a dolgát, és ő legközelebb is azt a szennyezett vizet fogja összegyűjteni, amit most. Árnyékba rakja a táskát, eltávolodik beszélgetőtársával, és megtörténik, amit vártunk. A táskát, a bizonyítékokat egy legénycsapat elcseni!