Velem mindig történik valami…Az Orient Express útja vége felé közeledett. Nemsokára elérjük Isztambult. Poirot jónak látta összehívni a társaságot, ebéd után vannak, ne széledjenek szét utolsó személyes holmijuk után kutatva, a végállomás előtt derüljön fény a rejtélyes lopásra, aminek, és őszinte volt magához, nem tudott a nyitjára jönni. Párizst már elhagyták, a társaság esti partira készülődött, a második ismerkedés alkalmával már ismerősként találkoztak, amikor Mss. Astor félrehívta, és közölte vele, hogy a New York-i árverésen tulajdonába került, féltve őrzött, rózsaszínű afrikai gyémántokkal díszített nyaklánca eltűnt, a dobozában csak a mindennapi viselésre alkalmas hasonmását találta. Poirot meglepődött, csupa jómódú ember utazik az expesszen, kinek lehetne érdekében, hogy éppen Mss. Astor nyakláncára fájjon a foga. A nyaklánc különlegességét rózsaszínű gyémántjainak köszönhette, az aukción külön kiemelték rendkívüliségét, és ennek következtében magasan indult az árlicit. Mss. Astor nem véletlenül sürgette, legyen eredmény, hiába kapja meg a kártérítési összeget, a nyaklánc pótolhatatlan, értéke csupán eszmei. Poirot bizonyosra akart menni, és ehhez az utolsó pillanatban, a véletlen segítette hozzá. Két német utas volt az expresszen, akik Párizsban csatlakoztak a társasághoz, nem jelentették érkezésüket, és ezért a még szabadon maradt két üres fülkét kapták meg, nem messze egymástól ugyan abban a kocsiban, ahol Mss. Astor lakosztálya volt. Természetes gyanúsítottként merült föl személyük, ám semmi jel nem utalt rájuk, és Poirot biztosat akart tudni. Nehéz lenne fölsorolni a sok előnevet, amelyeket az utasok viseltek, kékvérűek mindannyian, kivéve Klein és Zöllner urakat, a párizsi utasokat és Mr. Fergusont. Mr Ferguson! Érdekes alak, avval szórakoztatta, bosszantotta utastársait, hogy különböző rejtvényeket adott, fejtsék meg, avval üssék el inkább az időt, semmint az elsuhanó táj szépségeivel, vagy semmitmondó társalgással. Fura alak az biztos! Menjük be a társalgóba, és tisztázzuk a kellemetlen esetet, rövid idő alatt végzünk. Ugyan már Poirot, alig van egy óránk az érkezésig, és eddig még semmi nyom, közölte véleményét Mr. Ferguson. Kérem, üljenek le! Mr. Ferguson, ön választ helyet először magának. A sarokba ülök! Klein úr, ön üljön két székkel jobbra, Zöllner úr ön, pedig hat székkel balra Mr. Fergusontól. A többiek szabadon választhatnak ülőhelyet. A rejtvény megfejtődött! Mr. Ferguson az ebéd alatt a szalvétájára négy számot írt föl, négyszínű irónjával. Észrevettem! Fekete, Ferguson, kék, Klein, zöld, Zöllner, és piros, Poirot. Mr. Ferguson a matematikus, hyperkomplex számokat jelzett, a feketét elhagyva térbeli koordinátákat! Poirot most odamegy a megoldáshoz, a második, és hatodik szék metszéspontjában lévő asztalhoz, és íme, itt van a fiókban a nyaklánc. Mr. Ferguson lebecsülte Poirot, leült az elhagyható fekete koordináta helyére, a sarokba. Kettes, hatos és egyes állt a szalvétán, kék, zöld és piros színnel! Mr. Ferguson, ugye csak rejtvénynek szánta szerény személyemnek a talányos megoldást, és ne hívjuk a pályaudvari őrséget?