Velem mindig történik valami…Majdnem egy napra esett május elseje, a nemzetközi munkásmozgalom nagy ünnepe és Anyák Napja. Nem tudom nemzetközi, vagy sem. Idén sem vonultam ki sehová, már nem dolgozom. Szokásból meg nem teszem. Elszoktam a május elsejei ünnepségektől, a majálistól. Évtizedekkel ezelőtt, amikor a nyilvános televíziózás elkezdődött minálunk, élő adást is közvetítettek, az elsők között május elsejéről. A riporter megszólított fiatalt, időset, mindenkit, aki az útjába esett. Nagy eseménynek számított, ma már tudom, az élő adások közvetítése, és nagy felelősséggel járt. Mi lehetett annak a riporternek, szerkesztőnek a sorsa, aki akkor az élő adást bonyolította, kérdéses. Az egyik nagypapa, nyakában az unokájával masírozott a Hősök Terén, a riporter az iránt érdeklődött vajon miért az unokájával jött ki ünnepelni, megemlékezni. Munkásember nagypapa, munkás felmenőkkel, boldogan mesélte, őt is így vitte a nagypapája a nyakában május elsején, mivel a szervezett munkásmozgalom évfordulóján jó a hangulat, különösen a munkás-paraszt kormányzás idején, náluk ez már csak olyan családi tragédia. Tradíciót akart mondani vélhetően, izgalmában, hogy élő adásban szerepelhet, nyelvbotlást követett el, de még az is elképzelhető, hogy nem volt tisztában a két idegen hangzású szó közötti különbséggel. Az élő adás abban a pillanatban megszűnt, visszakapcsoltak a stúdióba, a stúdiós arcán még látni lehetett a félmosolyt, amit a váratlan visszakapcsolás következtében nem tudott eltüntetni. Tény azonban, hogy nagy ünnep volt a majálissal egybekötött munkásmozgalmi május elseje. Részese voltam nem egynek, én is nyakamba ültettem gyermekeimet, amíg bírtam, fényképek tanúskodnak róla. Bemondták a hangosbeszélőn, ki mikor halad a dísztribün előtt. Tízszeres aranykoszorús brigád, az iparág kiváló vállalata hangzott egyre-másra, aztán dél körül fölgyorsult a menet, az utolsók már futtában tették meg a dísztribünig vezető utat, leadták a táblákat, zászlókat, és következett a vidámabb része az ünnepségnek. Aszfaltra rajzoltattuk a gyerekeket, lufit lehetett pukkasztani, lekváros, tejfölös lepényevő versenyt szerveztünk, kifeszített zsinóron függtek a lepények, kéz segítsége nélküli harapdálásokkal lehetett leenni a finomságot. A szülők söröztek, virsliztek, boroztak otthonról hozott háziból. Gyalogosan baktattunk hazafelé fiammal, lassan, hogy múljon az elfogyasztott étel-ital hatása. Otthon ebéd mellett köszöntöttük leányomat, és gyermekeim anyját, ő május elsején hozta világra elsőszülöttünket, Ági lányunkat. Tegnap náluk ebédeltünk, ma délután fiaméknál köszöntöttük szerényen, menyemet Anyák Napján. Dolgozott. Holnap iskola, és kezdődik a hét, vasalta a sok mosott ruhát, közben angolozott gyermeke segítségére, egy pohárka bor segítette a nagy halom ruha simává tételében. Anyák, házastársak, dolgozó nők! Álltam mellette, hallgattam és válaszoltam, mert kérdezett. Jobban megismertük egymást, és egy gyönyörű kijelentést tett, csillagvilágból érkezett, hogy éppen itt teljesítse anya, feleség hívatását.