Velem mindig történik valami…Gyere kimegyünk együtt, megfogom a kezed, kiviszlek, és meglátod nem történik semmi velünk, ugyanúgy, mintha nappal lenne.
Nem szeretnék, ne menjünk ki, kérlelte apánkat testvérem. Ha besötétedett, akkor biztos lehettem benne, én leszek, aki kimegy egy vödör vizet húzni a kútból, hasogatott tüzelőt hozni a fáskamrából, vagy átmenni a szomszédba kölcsönkérni valamit, ami éppen nem volt otthon, a vacsorához. Bátyámat nem lehetett rávenni, hogy este a sötétben kimenjen a házból. Nem ment szép szóra, de másképp sem, aztán ráhagyták szüleim, nem erőltették tovább. Félt! Kisgyerekként, pár éves korában, fölmászott a laktanya esővizes hordójára, és fejjel előre belebukott a teli hordóba, a szolgálatos katona vette észre a balesetet, és mentette ki, majdnem megfulladt. Az eset óta félt. Ennek az esetnek tulajdonították szüleim a sötéttől való félelmét is. Én természetesen nem hittem el, hogy valóban fél, mert sok más alkalommal is rávett olyan dolgokra, amit később maga is megtett. Nem tudok biciklit szerelni, szereljem meg én. Nem tudom a lakásban erre-arra futó lengőzsinórokat csatlakoztatni, dugd össze te, én nem merem. Én persze mertem, nem volt más, biciklizni szerettünk, az ágy melletti fali lámpák meg csak úgy világítottak, ha átzsinóroztam. Futballozni nem félt, nem is válogatott be a csapatába, nem is tanultam meg azt a labdajátékot, azóta sem szeretem. Mi lett volna velem Kisújbányán, amikor egyedül voltam kinn napokig, teljesen egyedül. Igaz először egy kicsit én is féltem, felnőttként, de csak addig, amíg nem jöttem rá félelmem okára. A csúszómászókat nem szeretem, márpedig a házunkban lehettek elegen, a padláson, a cserepek és a tartólécek között sok levetett kígyóbőrt találtam, rátekeredve a lécekre. Nem tudtam elképzelni másképp, mint hogy nappal bejönnek a házba, az ajtók nyáron nyitva voltak, és aztán a konyhai létrán föltekeredve másznak a padlásra vedleni. Nem aludtam nyugodtan, bár tudtam nincs méregfoguk, de harapnak, fertőzhetnek, a viperák is éjjel marják meg melegvérű áldozataikat. Amikor elvégeztem a napi feladatom, és jó fáradt lettem a nem szokott kőművesmunkáktól, estebédet ettem világosban, és a lemenő Nap melegét élvezni kifeküdtem a szivacsmatracra, le-lehunyva szememet pihengettem a jól végzett munka örömével együtt. A madarak lassan elcsendesedtek, a kirándulók már hazafelé vették útjukat, a nappal óvatlanul estére fordul, nemsokára behurcolkodom a házba, hűvösödni kezd a levegő. A nap utolsó sugarai érték a ház falát, akkor lettem figyelmes, mert valami mászott a függőleges falon. Mereszteni kellett a szemem, jól látok, vagy csak képzelődöm.
A látvány nem mindennapi volt! Most meszeltem a külső falakat, a sokadik réteg mész itt-ott letöredezett, a fal girbegurba, rücskös felületű, de szép fehér lett. A mélyedéseket, ahol a vakolat is kilátszott, vastagabb, sűrű mésszel pótoltam. S-alakban kúszott a falon egyre feljebb egy megtermett csúszómászó, egy sikló. Fölért a tetőig, és eltűnt a cserép alatt a padláson. A látvány után jót aludtam!
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése