Tudáshiány
Bejegyezte:
drpetreandras
| 2010. május 9.
Velem mindig történik valami…Betolták a szerelvényt, a jegyellenőrző munkatársak határozottan fölszólítottak mutassam a jegyemet, pedig nem is kell váltanom korom okán. A Délibe menet véletlenül jegyet lyukasztottam a metrón, még volt egy évvel ezelőtti, olcsóbb, hát kettőt raktam egymás mögé, úgy kezeltettem az automatával. Kiderült a metró is ingyenes, fölöslegesen használtam el két jegyet, odaadhattam volna másnak. Francia kísérőnk, párizsi kiküldetésünk alkalmával, miután lerendezte a számlákat, és visszaérkezett hozzánk, mielőtt leült volna minden alkalommal annyit mondott, köszönöm Zsan. Nem akartuk firtatni ki a Zsan, bár nagyon érdekessé kezdett válni a dolog. Magunk között, arról beszéltünk szertartás, vagy valami hasonló, amit étkezések után elmond, vagy imarészlet. Mi is így teszünk, halkan vagy hangosan, „ aki ételt, italt adott…” és utána állunk föl, hagyjuk el az asztalt. Nem voltunk biztosak a dolgunkban, egyik alkalommal, másnak adta át a kísérő szerepet, mégis csak szóra bírtuk ez ügyben. Azonnal mondta a választ, így tesz minden a vállalata által finanszírozott étkezése után, ilyenkor nem kell csak a reggelire költenie, hát megköszöni főnökének Zsannak, hogy ebédhez, vacsorához juttatta, a vendégek kalauzolása alkalmával. Ő jut gyakran eszembe, és a humor kedvéért, amikor kiszállok a célállomáson a vonatból, én köszönöm Gyulát mondok, volt miniszterelnökünk tiszteletére, aki bevezette az ingyenes, korhoz kötött utazást. Utastársaim ilyenkor, hasonlóan mihozzánk, kikerekedett szemmel néznek rám. Horn Gyulának mondok köszönetet, már több mint ötvenezer forintot, nem fizettem. Igaz, ha fizetni kellene, akkor nem utaztam volna oda, ahová utaztam, mert ötvenezer forint nem kevés. Ketten ültünk már az üres kocsiban, kinézésre ingyen utazó volt a másik utas is, aztán megjött szembe szomszédom, nagy pakkal, és megkért raknám föl a csomagját, a jó nagy gördülős bőröndjét a tartóra. Kis, tömör hölgy lévén azonnal láttam, ha tudná, föltenné, de alacsony, nem akarhat előttem fölállni az ülésre. Szívesen, de nehezen tettem eleget a kérésnek. Bőröndje nagyon nehéz volt, meg is kérdeztem, csak nem nemesfémet szállít haza valahonnan. Nyíregyházán látogatta meg a barátját, egy hétig volt oda. Nagyon elfáradt, mindent látott, lejárta a lábát, még aznap is a Sóstón voltak, és reggel korán kelt. Ásított egyet-kettőt, hátrabukott a feje, elaludt. A saját horkantására ébredt, mintha órákat aludt volna olyan friss lett egyszeriben. Beszédessé vált, pedig nem kérdeztem. Mutatta a divatlapot, amit az útra vett olvasni, megszagoltatta a kölni mintát, megmutatta a mellékelt arcfestéket, púdert. Kiderült, eladó félállásban egy rőfös üzletben, az Árkád alatt, és egyben divattervező. A versenytáncra specializálta magát. Még az elején tart a szakmának, jó ötletei vannak, és nemsokára megvalósítja álmát. Saját szalont nyit, a versenytánc magasabb fokozataiban táncolók számára, ők már szabadon választhatják a ruhakölteményeket, míg a kezdők csak dressz-szerű öltözéket viselhetnek. Lám, a Mindentudás Egyetemén ezt nem tanítják.
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése