Velem mindig történik valami…Da déééj da, da da da, da déééj da daaaj daaaj, ismétlődött már századszor, majd egy hosszú dééééé…j, és miden kezdődött elölről. A dobos verte a hangszerét, hol a szélén, hol a közepe táján, ahogy begyakorolták. Európai hírűek, ezt mondták. A hangerősség meghaladta a száz decibelt, ami repülőtéri zajnak is megfelelne, ám itt nem lehetett távolabb menni, a hang követett, az épületben mindenhová. Időnként megállt a zaj, a zenészek megtörölték izzadt arcukat, a tömeg és a fülledt terem, a semmi légmozgás garantálta az iszonyú hőséget. Pár perc pihenő és folytatódott egy oktávval magasabban a második forduló. A dobhártyák kezdtek immúnissá válni, már nem értettem a mellettem álldogáló ismerős egyetlen szavát sem, pedig ordította mondandóját. Intettem, menjünk messzebb, ott adta tudtomra, ne menjek el, mert a zenészek után, fölszolgálnak egy kis harapnivalót, és filmvetítés is lesz. Kibírjuk addig itt a távolabbi zugban, aztán harapunk valamit, iszunk hozzá, és jöhet az újabb szauna. A zene leállt, egy hosszú dééé…j-jel, meg egy dobszólóval zárva a műsort. Megdicsérték az előadókat, piros inges, lezser fiatalember vette át a szót. Ő egy wörksop menedzser, szerte a világban wörksopokat szervez, ő maga is résztvevője a wörksopoknak, és a zenészeket is nagyon jól, régóta ismeri, a legjobbak a műfajban. Nem, ők nem törökök, hanem kurdok, és ők a kurdoknál is wörksopoltak, például az előttünk szóló duót is fényképezték, filmezték, majd rövidesen megláthatjuk a filmeket, sőt a filmvetítés előtt hastáncot is bemutatnak. Persze, maradunk ígérte mindenki, a hastánc elengedte a fantáziákat, régen láttunk igazi hastáncot. Azok, amiket itt Magyarországon űznek, többek között Pécsett is, nem lehetnek autentikusak, a hastánc a szultánokat szórakoztató udvarhölgyek, háremek lakóinak művészete, mi még megközelíteni sem tudhatjuk az igéző mozdulatokat. Betessékeltek bennünket a vetítőterembe, a két zenész újból nekifogott a hangoskodásnak, rövid idő múlva betáncolt a hastáncos, nagy meglepetésünkre talpától a feje búbjáig beöltözve, két kis darab fátyolt szorított ujjai közé. A hasán, derékövvel tartott, háromszögbe rendezett, csörgő fémlemezek fokozták a zenészek immáron még zártabb helységbe szorított egyforma lármájukat. Lett volna fátyolba öltöztetve a hölgy, jobban elviselhetővé vált volna a zenebona. Mellettem egy várandós kismama igyekezett a még szabad szék felé. Biztosan zenei előképzésre jött, zenész lesz a gyermekből, meditáltam. A táncos elfáradthatott, egy oldalpillantással jelezte a zenészeknek, elege volt a hastáncból, különösen az előre hátra mozgó csípőriszálásból. Kézcsókot kapott társaitól, európai polgári hagyományoknak megfelelően, amiből következtethető, hogy a kurdok is részei lesznek az EU-nak, mert Isztambul EU kulturális fővárosa lett, hát fölveszik a nálunk már kiveszőben lévő, hölgyeket illető tiszteletadást, ha még lesz EU. Ez rövidesen kiderül, vagy lesz, vagy nem lesz, kétesélyes a kimenet. Akárhogyan is alakul az EU, a kurdok törökök maradnak!