Borjúkötél
Bejegyezte:
drpetreandras
| 2010. május 5.
Velem mindig történik valami…Úristen, nehogy rám nézzen, az életébe kerülhet! Benn a házban dolgoztunk, mi felnőttek, itt nem zavarhat semmi, biztonságban vagyunk. Se autó, se busz, még csak kerékpár sem. Megelőző évben jártam körbe a Dél-Dunántúlt, hogy az iratokat rendbe rakjam. Mecsekszabolcs, Drávaszabolcs, Komló, Óbánya állandó körforgásban következtek egymás után. Három hónapba telt, amíg a testvérek is megegyeztek az eladási árban, utána jöhetett a szerződéstervezet, és a végső ár is rákerült a szerződésre. Huszonnégyezer a ház, az istállóval egybeépített pajta, a roskatag disznóól, és a rengeteg gaz, nem beszélve a házra dőlt három hatalmas jegenyéről. Osztatlan tulajdon, az egyik testvér az NDK-ból, ha hazaérkezik, megkapja a vételár ráeső hányadát tőlem. Évekig, nyaranta megjelentek a régi tulajdonosok, dicsérték szorgalmunkat a ház helyreállításában, és várták a negyedrészt, hol ilyen, hol olyan indokkal. A cél az NDK-ban élő testvér tulajdoni hányadának kifizetése volt. Hol az egyik, hol a másik testvér jött a hírrel, az NDK-s testvér levelet írt, és a levélben neki ígérte a részét. Egyszer hoztak is egy levelet, de olyat még nem olvastam soha. Most azonban igen! Két évszázaddal, hárommal azelőtti német tájszólással, gót betűkkel rótt levél. Hosszas silabizálásba telt, amíg kibetűztem, és megértettem mi a levél tartalma. A rokonok is azért hozták hozzám, együtt olvassuk ki, kié is lesz a negyedik negyedrész. Senkié nem lett, eltelt tíz év, és elbirtokoltam a tulajdont. Jog szerint, mert pénzért jöttek az itthoni testvérek, de hozni a ház rendbetételére fordított negyedrésznyi pénzösszeget soha. Amikor megmutattam a bírósági végzést, a földhivatali bejegyzést haraggal váltunk el, mert a tíz év alatt, mennyit romlott azt tudták, és a felújítás következtében a ház értéke is növekedett, nem hatezer, hanem hatvanezer forinttól estek el. Ezt zokon vették, csak nagy sokára találkoztam velük, a temetőben, sírokra hoztak virágot. Majd minden hétvégét kinn töltöttük Kisújbányán. Eleinte aznap haza is jöttünk a városba, a második évben már kinn aludtunk az egyik rendbe hozott szobában. WC is lett, angol! Meg tusoló! És gyönyörű, csillagos éjszakák, harmatnedves reggelek, Könnyedén suhant a kaszám a fűben, dőltek a rendek. Homokot, kavicsot cipeltünk a helységekbe, benn kevertük a betonpadlót. Gyermekeink kinn játszottak a homokgúlán, járták a kertet, elvoltak egymással. Fára mászó létrát készítettem, ügyesedjenek. Fönn a fa tetején már kapaszkodhattak az erősebb ágakba, aztán lemásztak. Kisfiam többre gondolt, ettől állt el a lélegzetem, fölmászott a kötéllétrán, és fönn a fán biztosította magát, hurokba fűzött borjúkötéllel, a hurkot derekára erősítve. Amikor kiléptem a házból, lefelé igyekezett, megláttam ügyeskedését, és a veszélyforrást. Nem tudja tartani magát, lezuhan, a hurok megfeszül, megfojtja a zuhanó test energiájától beszűkülő hurok. Csak most ne nézzen rám, figyelje, amit kigondolt a lemászáshoz, addig osonva odaérek, és elkapom, ha zuhanna. Mire odaértem a földön volt, és én mérhetetlen szeretettel öleltem magamhoz!
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése