Velem mindig történik valami…Itt Kovács elvtárs beszélek! Így mutatkozott be, ha fölvette a telefonkagylót, és majdnem mindig őt keresték. Hatan dolgoztunk a mozdonykísérleti csoportban, főnököstől. Dénes Feri, a vezetőnk többnyire a tervezőknél tartózkodott, tanácsot kértek tőle, megbeszélték a kísérleti futások menetrendjét, vagyis milyen méréseket végezzünk, a motoron, a meghajtó, trakciós gépeken, a forgózsámolyokon, és naponta egyszer meglátogatott bennünket, mit tehet az érdekünkben, mi az, amit nem sikerült egyedül intéznünk, ahhoz adott segítséget. Mindenki végezte a saját dolgát, önállóan voltunk egy-egy mozdony felelősei, a kísérleti módszerek kitalálói, és alkalmazói. A mi csoportunk volt a biztos pont, ha a gyakorlatban bevált a tervezők ötlete, akkor elkezdődhetett a nullszériás gyártás. Felelősségünk óriási volt. Ma is csodálkozom azon, hogy fiatal mérnökként, hogyan bízhatták rám egy nyolcvan tonnás monstrum, egy diesel-hidraulikus mozdony kísérleti futtatását, annak minden tennivalójával. Egyedül a mozdonyvezető volt a MÁV alkalmazottja, ő forgatta a kontrollert, ő ismerte a vasúti pálya előírásainak csínját-bínját. Kovács Feri mindezekből nem érzett semmit, neki más dolgai akadtak. Népi káder volt, falusi, vagy városi, nem tudtuk, nem árulta el. A gyárban, és azon kívül is mindenkit ismert, vagy megismert, ügyei állandóan akadtak. Mindenütt ott volt, az újságot, a Népszabadságot nem kellet olvasnunk, Feri többet tudott, az újságban megjelent, vagy meg sem jelent dolgokról. És mesélt, ha ráért. Mert nem ért rá. Íróasztalát nem használta, csak az íróasztalfiókokat. Ott tartotta ügyletei eredményét, addig, amíg nem jelentkezett az illető, és el nem vitte. Ö szerzett nekem is olyan mérnöki, csikkzsebbe dugható Faber&Castell logarlécet, és a csak nyugaton elérhető, Braun villanyborotvát. Egyet szóltam neki, már mondta is az árat, és hogy mikorra lesz meg. Mindent beszerzett, mindent tudott. Valóban itt volt Hruscsov Pesten, az újság nem írta, biztosan inkognitóban járt itt, kérdeztük. Ő, szakszervezeti delegáltként résztvevője volt a népesebb találkozónak, és kijavított bennünket, nem inkognitóban jött, közönséges kétsoros, sötét zakót viselt! És elmesélte a részleteket is, vidáman, természetesen, ahogy szokta. Aztán telefonált, és eltűnt, mondjátok, majd jövök! Szabadnapokat gyűjtött, mert Győrbe járt, oda udvarolt, mi tudtuk, és csütörtökön is, amikor ő már Győrött volt, mondtuk, Feri majd jön, nem tettük hozzá hétfőn, vagy kedden, ezt mi sem tudhattuk előre. Egy idő után észrevettük, kevesebb ügyet intéz, és vidámsága megcsappant, aztán elmondta, mi az ok. Jövendőbeliről beszélt, és megházasodik, már nem lehet sokáig takargatni a dolgot. Egy hónapra rá nászajándékra gyűjtöttünk, Feri megnősült, vártuk, visszajöjjön a mézeshetekről. Átadtuk ajándékunkat, Feri örült is meg nem is, orrát lógatva, keserűen vallotta be, kéthetes házassága alatt minden dolga háromszázhatvan fokos fordulatot vett. Feri gyorstalpalón érettségizett le, és a gépészmérnökire is valójában, igazi népi káderként, csak az indexe járt.