Velem mindig történik valami…Kinél néha, kinél gyakrabban elszalad a ló, többet tételez magáról, mint aki, ami valójában. Visszakaptam a Móra kiadótól kis unokámnak írott történeteimből összefűzött könyvecském náluk hagyott példányát. A címe, „Én is jó gyerek voltam”, merthogy az unokám is „jó gyerek”, a szó leghamisabb értelmében. Azokat a történeteket szedtem össze, amelyek személyesen velem történtek meg, és a történetek idején, és most is tanulságosak, mert valószínű minden gyerek belekerül hasonló helyzetekbe, az életkornak és a „Kornak” megfelelően. Akkoriban, ha nagyritkán gépjármű hangját hallottuk, futottunk ki az utcára, motorkerékpárt Gyuricza bácsinál láttunk, a géplakatosnál, aki mindenféle gépet megjavított, és szívesen magyarázta nekünk tudományát, segítettünk neki szerszámokat adogatni. Ma a gépjárművekkel gyerekeket gázolnak! Talán az egész világgazdaság egyik nagy motorja a gépjárműgyártás. A Móra kiadó három olvasószerkesztője közül legalább kettő alkalmatlannak találta kiadásra, egyikük a főszerkesztőasszony, ő már akkor véleményt nyilvánított, amikor otthagytam művemet. Nagyon jó a stílusa, mondta akkor, és most is, de túl személyes, nem lenne vásárlóközönsége, és mi is a nyereségért munkálkodunk. Megértettem, de nem értettem, miért ne lehetne egy személyes élményeket tartalmazó, jó stílusú könyvet kiadni. Ne legyen rajta nyereség, vagy kevesebb, mint a szokásos, és ha megvásárolnák, akkor mások is megírnák hasonlóan a maguk kis történeteiket, mert bár mindenkivel megesnek hasonló dolgok, de mindenkivel mégiscsak másként. Unokám rajzaival díszítettem a kötetet, gyerekrajzokkal, ezt sem tartották jónak, mert a kiadónak rajzolói vannak, felnőttek, akik ismerik a gyerekek stílusát, velük végeztetik az illusztrálást. Jól gondolják vajon, hiszen egyre-másra gyermekrajz pályázatokat hirdetnek, és romlatlan lelkű gyermekrajzok születnek, csodálatosak. Magyar Posta, Magyar Villamos Művek, Magyarok Szövetsége és még sokan mások adnak díjakat, felnőtt bírálók bírálata alapján. De hol van a gyerekbírálókból álló, „Gyermekzsűri”, talán ők lennének illetékesek abban, mi tetszik nekik, mi nem. Emlékkönyv akadt a kezembe, „Móra Ferenc Emlékkönyv”, kiadták a kortársak, 1932-ben. Móra Ferenc írásai, és méltatások, harmincéves újságírói tevékenysége alkalmából. Móra gyermekkorát, szülei szeretetét, tanító bácsik viselkedését, „jó gyerek” voltát, gyermekszemmel foglalja írásba, az írások végén tanulsággal az olvasó számára. A méltatók joggal fölmagasztalják az országosan híres szegedi újságírók Mikszáth, Gárdonyi, Tömörkényi utódját, a muzeológust, a regényírót, a tankönyvszerkesztőt, akinek „Betűország” tankönyvéből tanult magyarul a trónörökös, és a világ magyarsága ebből a könyvből tanítja gyermekeit magyarul. Herczeg Ferenc, Juhász Gyula a méltatók sorában. Nagy emberek, nagy emberről beszélnek, értik Móra törekvését, írni a gyermekeknek, ez legfőbb vágya. Megtette, nála jobban senki talán a magyarok között. Itt futott el velem a ló, nem Móra volt a könyvbírálóm!