Velem mindig történik valami…Az egyik legjobb ajándékötletemnek tartom az örök naptárat. Én is örülnék ilyennek, ezért másoknak is szívesen vásárolom ezt az fából készült csudadolgot. Fegyelemre neveli az ajándékozottat, és egész életére kiszolgálja, fölösleges megvásárolnia évente az egyre drágább, fali, vagy akár asztali naptárat. Ha gondos az ajándékozott, akkor elegendő megmondanom, hányadika van az ajándék átvételekor, utána már rajta múlik minden. Ugyanis minden áldott nap fordít egyet a három fatömbön, és amennyiben ezt nem mulasztja el, akkor naphosszat mutatja az aznapi, naptár szerinti időszámítást. Még egy másik előnye is van ennek a naptárnak, nincs hely rajta semmiféle megjegyezendő fölírásának, szemben az általában kaphatóakkal, amelyekre, még a szép képes, nagy fali naptárakra is ingerenciája lehet az embernek fölvésni a tennivalókat, már jó előre, és ahogy közeledik a határidő, egyre idegesebbé válik a tulajdonos, mert még a megelőzőkben fölvésett, és lejárt határidejű dolgait sem rendezte le. Egy hátránya azért adódik, de ez nem a naptár hibája, hanem a megajándékozotté, tudniillik amennyiben egyszer nem fordít, esetleg máskor is megfeledkezett már erről a napi feladatáról, akkor bizony utána kell néznie, hányadika is van. Még a leggondosabb ajándékozott is beleeshet ebbe a hibába, önhibáján kívül, beteg lesz, elfelejti magával vinni, netán delíriumos állapotba kerül, amit nem kívánok neki, előfordulhat, de ez legyen a legnagyobb baj, egyébkénti baján kívül, mert ébredése után megkérdezi betegszomszédját, mondaná meg a pontos időszámítást. Ezt közölni szoktam az ajándékozottal, aminek nagyon örülnek. Szép fametszetek a díszítik, állatok, növényi indák, sokféle változat közül szoktam válogatni, sokat gondolkozva azon melyik lenne a legmegfelelőbb, ismerve az ajándékozottat, valódi örömöt szeretnék ajándékommal szerezni. Nemrégiben, válogatás közben egy hangra lettem figyelmes, egy illető hangjára, aki egy másiknak bizonygatta, hogy ő milyen hűséges, már tizenkét éve élnek együtt a társával, és nagyon jól megvannak, egy életre szóló együttlét lesz kapcsolatukból, most is, amikor elutazik majd, eszébe sem fog jutni, hogy társát megcsalja, netán elhagyja. Ez lehetetlen! Az emberi természet kifürkészhetetlen, tettem hozzá, hiszen nemrég tudtam meg a bérletes előadásra nem a párjával jött az egyik hölgy, aki hosszú éveket töltött el boldognak kijelentett házasságban, és most próbaházasságban élnek, de nem kétséges a próbaházasság kimenetele, mert a hölgy elköltözött, vett magának egy lakást és partnere akadt, közös ismerősünknek elárulta, akitől mi is tudjuk, ez az igazi! Férjével szülei ellenzésére házasodott össze több, mint negyven éve, találkozásaink alkalmával, turbékoltak, mint az igazi vadgalambok, a hölgy Klárikám, a férj Karcsikám volt, és a mosoly mindig hozzátartozott a megszólításhoz. Elhiszi ezt nekem, kérdeztem az illetőt, és vártam a választ. Nagydarab, a szó igazi értelmében csúnya férfi volt, de megrendült, már próbálkoztak vele idegenek, elképzelhető!