Velem mindig történik valami…Jó, hogy végére értél a tárgyalásnak, most nyugodtan elindulhatsz hazafelé. Látod, okosan szervezted a napodat, délelőtt van, estig mi mindennel foglalkozhatsz, és a magad dolgaival, nem köt semmi holnapig, egyedül vagy, a család is távol. Rendben van, kora reggel keltél, fáradtan indultál el, mégis milyen ügyesen vetted át a tárgyaló felek stílusát, holott semmit nem tudtál róluk, most találkoztatok az első alkalommal. Remek ötlet a hallgatás, beszélnek maguktól, látod, pofákat sem kell vágni hozzá. A te arcodról úgyis az ellentettje jön le, mint amit gondolsz, a mimikád teljesen elválik a valóságostól. Ezért érzékelnek másként, mint amit gondolsz, nem kell rejtegetned titkaidat, arcjátékod magad sem ismered, nem tükör előtt tanultad, valahogy rád ragadt, aztán megmaradt. Azt hiszik haragos a hangod, pedig csak belelovalod magad a tárgy ismertetésébe, amikor emelkedik hangmagasságod, az a téma rejtelmeiben meglévő érdekesség okán, akkor vagy a legnyugodtabb, érdemes jól fölkészülni, látod, minden egyes tárgyalásra. Nem, nem a tudás kedvéért, hanem mert elképednek partnereid, és élvezheted a nyugalmat, és az előre megtervezett tárgyalásmenetet saját maguk alakítják, holott te kényszeríted rájuk elképzelésed. Közben megfigyeled az ő arcjátékát, az ő gesztikulációit, és mindaddig semmi dolgod, csak a figyelés. Mennyiszer bizonyult alkalmasnak ez az adottságod, nálad jobban igazán senki nem tudhatja. És a beszólások, az udvarias visszahátrálás, az általuk elvesztett gondolati fonal szétszaggatva, amit aztán te köthetsz össze, erős csomókat képezve a lényeges elemek összeerősítésére. Az időnkénti jegyzetelés a partner gondolati strukturájáról, ha egyáltalán van, milyen jól szolgálják partnered eltérítését eredeti szándékától. Azon kezd gondolkodni, mit is vétett, semmit, azt te jól tudod, csak várd ki, amíg lassabban kezd beszélni, amíg elakad, és kérdően rád tekint, te, pedig átnézel tekintetén, mintha szita lenne, egyetlen sugárnyi fényt nem ragadsz meg, bizonytalansága teljessé válik. Már alig várja, szólalj meg, hogy válaszolhasson kérdésedre, de még vársz egészen addig, amíg megakad a szó. Kérdésed természetesen a szokásos, van még valami mondanivaló, vagy vége és te is szólhatsz. Mintha jegyzeteidből olvasnád ki, teszed föl előkészített, a tárgyhoz nem is kapcsolódó, semmitmondó, semmit sem kérdő szavaidat, csak szavakat, ez nagyon fontos elem, evvel a zavar véglegessé válik, csak arra kell vigyáznod, a gondolati szálak még összefogható töredékben maradjanak. Most kezded a szálak válogatását, összeforgatod a megfelelő irányokba, ahol kapcsolhatók elképzelésedhez, és elkezded az emlékeztetőt írni, minden mondatnál, anélkül, hogy ügyet vetnél a partnerre, vagyis rá sem tekintve, rögzíted, ugyebár így gondoltuk mindketten. Nem számít igen, vagy nem a válasz, az emlékeztető elkészült, dátum, aláírások. És elkezdesz összepakolni, semmi további szóváltás a témáról, semleges, semmitmondó kérdések, merre van a WC, és megdicséred a tárgyaló felet, már megint nem neked lett sikeres a tárgyalás!