Velem mindig történik valami…Főnök, bízunk benned, de mégis azt gondoljuk, jó lenne, ha nem egyedül mennél, rossz az előérzetünk. Pofa be, zárta le az egyoldalú megbeszélést a Vörös, a Főnök, és kivételesen meg is indokolta döntését. Nem tartozik rátok, mégis elmondom tegnap alkonyat után jártam a terepen, és majdnem sikerrel jártam, a védelem változatlanul gyenge, semmi okom rá, hogy teherként a nyakamba vegyek akár egyet is közületek. Könnyedén belevájtam egyikükbe fegyverem, ma végzek mind a néggyel. De Főnök, mi lesz a mi jussunkkal, ha egyedül veszel részt az akcióban, az utolsó alkalommal is megfeledkeztél rólunk, hiába vártunk egész éjjel, korgó gyomorral. Pofa be, már megmondtam, egyedül vágok neki az akciónak, ismerem a terepet töviről-hegyire, tudom mikor kapcsol be a riasztófény, tudom meddig kell mozdulatlanul lapulnom, amikor elindulhatok a siker helyszínéig, ahonnan már minden megy mint a karikacsapás. Nyavalygó fattyak, kaptok a zsákmányból, bőséges lesz, mind a négyet megszerzem, még éjfél előtt itt vagyok a zsákmány felével, mert a másik fele engem illet, világos! Nem bíztak főnökükben, de a Vörös, a Főnök a legerősebb közöttük, látszik a sok győztes harc nyoma a pofáján, forradásos hatalmas állkapcsa semmi kétséget nem hagyott afelől, ha tovább akadékoskodnak, megkapják a magukét, volt már rá példa, egyikőjük sem vágyott az újabb sebekre. A sötét megjött, még az ég is beborult, a sötétségben, a már ismert útvonalon vágott át a Főnök a portákon, vihar előtti csendben, de hamar nehézségei támadtak a föléledő szél gyakran változtatta irányát, a házőrzők szimata nem csal, ez késlekedésre, várakozásokra kényszeríttette, de biztos volt magában. Elérte a színhelyet, áldozatai a bekerített rész közepén, egymásnak feszülve, éberen figyeltek, megtapasztalták a veszedelmet, összefogtak, fölváltva aludtak, ha tudtak, társuk tegnapi sérülése figyelmeztető jel volt. A Főnök nem jött zavarba, majd alkalmazom a rég bevált módszert, gondolta, alagutat ások a védőfal alá, mint már korábban tettem, és azonmód nekilátott az ásásnak. Na, megy ez, nem is kell már csendben végeznem munkát, sikerben biztos lehetek. Nem is igyekezett olyan nagyon, de ásás közben meglepetés érte, amire nem számított, frissen épített betonalapba ütközött. Mégsem adta föl, erős karmai, mint a kemény homokot morzsolták a betonépítményt, csak fárasztó lett egyszeriben a könnyűnek vélt munka, de a vágy, és a kudarctól való félelem hajtotta tovább, a beton fogyott, és most érte az igazi meglepetés. A betonba rácsozatot építettek, amivel sem karmai, sem erős harapása nem bírt el, föladta a küzdelmet. Körüljárta a kerítést, friss hús illatát hozta felé a szél. Besétált a csapdába! Társai hiába várták, először a düh munkálkodott bennük, majd tanakodni kezdtek, ki legyen a Vörös helyett a Főnök, mert egyszer úgyis bekövetkezik a vezéráldozat, új Főnők kell. Egész délelőtt a csapdában tartottam a Vöröst, három korábbi galambunk gyilkosát, majd útjára bocsátottam. Két pár gerlénk megmenekült, de vigyázat, a gyilkos visszajár!