Velem mindig történik valami…Rengeteg fényképfelvételem van, és nagyon sok elveszett költözködéseink során. Gondolom, az átlaghoz képest rengeteg könyvem van, és nem veszett el belőlük egy sem, bárhová is költöztem. Megtartottam iskolai tankönyveimet, egyetemi jegyzeteimet, és a sok, közben fölgyülemlett irodalmat, könyv formájában. Mások is megveszik, és félreteszik szabadabb, nyugdíjas éveikre az el nem olvasottakat, aztán vagy lesz idő rá, vagy nem. Nem emlékszem sok tartalmára, de arra igen, hogy olvastam, és többnyire emlékszem arra is milyen módon hatottak rám. Filmfelvételeket készítettem, valahol megtalálhatók, és majd akkor levetítem a családnak, lássák ők is a mozgó múltat. Az előttem lévő falon, persze sok más mellett, egy rekeszes polcon emlékeztetnek a mindenhonnan összegyűjtött, emléktárgyak, csak nekem jelentenek valamit is, emlékszem hol vásároltam a torontói egymásba fonódó anya és gyermek fókát, olajpalából készült, csak a szemük apró gyöngy. Montserratból egy kavicsba fúrt lyukban feszület, akkor éppen elfogyott a Fekete Madonna, de fönn a hegy tetejéről fénykép tanúskodik, és lepréselt hegyi gyopár. Elyiből, ahol beleszippantottam egy évezred alatt épített, átépített, lerombolt és újjáépített katedrális levegőjébe, megcsodáltam elképesztő világító tornyát, ugyancsak feszületet hoztam, alapkövét a IX-dik században rakta le a saxon hercegnő, akit ide adtak nőül. Koppenhágából a Pisilő kisfiú, a Manneken pis, és majdnem a Jeanneke pis is származik. Apró kicsi szobrok, ha nem szólnak, észre nem veszi a járókelő. A szemben lévő boltban a valódinál nagyobb kis fiúkat is lehetett vásárolni a kertbe törpe helyett. A rossz lányok negyedében még apróbb, guggolva pisilő kislány, a Jeanneke pis szobra áll, fejmagasságban, és csurog a medence állandóan. Körülötte sörbárok, és beivott férfiak, nők, zavaros része a városnak, erősen ajánlották, forduljunk vissza! A levegőben lógó, magas sziklaszirtből a mélybe zuhanni vágyó gyalogúton Helgolandot hamar körüljárva, eredeti Zippo öngyújtót vásároltam, ma már valóban csak emlék, nem dohányzom. A piacon szerény, korombeli hölgy árulta életük során összegyűjtött emlékeiket, szeretnék, ha jó helyre kerülnének, ahol emlékeznek, kitől is vásárolták, szép darabok vannak az ajánlatban, ám egyes darabok még nem eladók, a férje csalogatónak rakta a többi mellé, nincs még itt az ideje áruba bocsátásnak. Egy német hölgy habán tányért választott, miért, mert tetszett neki, de habán, vagy nem, nem érdekelte, nem ismerte szerzeménye értékét. Kiscicánkat reméltem sikerült átruházni, elindultam visszafelé. Tanár barátom ott üldögélt még megszokott helyén, meleg van, napernyővel védi feje tetejét, kopaszodik erősen, akárcsak én. Az NDK-ban tanított, majd itthon, évtizedek alatt gyűjtötte könyvtárát, szót váltunk, van mondanivalónk a „hogy vagyon” túl is. Ma sem volt forgalom, nem vevőben volt hiány, hanem az árfekvésben, ő tudja mit érnek könyvei, meg a többi NDK szerzemény, aznap sem volt hajlandó engedni az árból. Mellé települök, és reménykedem, emlékező kezekbe adom szerzeményeimet!