Velem mindig történik valami… Aiszkülosz, Szofoklész, Euripidész etc. azaz a régi görögök már megírták, hogyha nagyon messzire akarunk visszanyúlni. Shakespeare, Dante, Chaucer etc. már megírták, ha közelebbről akarunk indulni. Purcell, a Bach család, Haendl etc, ha –nagyjából, mai formában- a kottában rögzítetteket elővesszük, mindent megírtak, ha régebbre akarunk visszanyúlni. Mozart, van Beethoven, Schubert. Liszt etc, ha közelebbről akarunk indulni, és tovább sorolható a nagy nevek sokasága, nem is beszélve a többiekről, akiket –talán méltatlanul- a feledés homálya borít. Nagyon-nagyon régről a Ramajána, a Mahabharáta etc, a tőlünk távolabbi vidékeken, nem is beszélve az Ószövetségben összegyűjtött írásokat, már mindent megírtak, és hol vannak az íratlan ismeretek? Mindennapjainkban, kultúrákban, szokásokban, szólásokban. És mégis újból és újból írunk, festünk, formázunk, a mindent másképpen. Mások zenekari műveit, zongoraműveit, írta át zongorára, orgonára Liszt, és előtte mások, az akkori hangszerekre. Nem volt témájuk, mert már mindent megírtak, korántsem. Netán rém egyszerű a dolog? Elő kell venni a zenekari mű partitúráját, észre kell venni a fő-, és mellékmotívumokat, ki kell venni a harmónia lényegét, ma talán számítógépes szoftverek állnak készen e műveletek elvégzésére, leülünk a zongora, orgona mellé. Lejátsszuk a kinyomtatott vázlatot, meghallgatjuk magunkat, regisztereket választunk, közben persze fejben tartva a partitúra lapjait, vagy a zenekari interpretációk sokaságának meghallgatása után, fülünket segítségül véve, lejátsszuk a művet, igazítunk egyes részein. Az orgona egyik manuáljáról áthelyezzük egy másik manuálra a hanganyagot, könnyebb lesz technikailag a mű, de hát akkor ennek a másik manuálnak a regiszterén igazítani szükséges majd menetközben, talán ennek a rögzítése is támogatható számítógépes szoftverrel, ami az orgona adottsága. Régen készült, hagyományosan, vagy villamosan vezérelhetőek a sípokhoz vezető levegőcsatornák zárásai-nyitásai. Tetszik a beállítás, megmaradok ennél a megoldásnál, itt, ennél a konkrét hangszernél! Ha már egyszer sikerült összehozni a művet, a lehetőleg hibátlan, igényes előadás már csak a személy adott időponttól, a repertoár utolsó akkordjának megszólaltatásáig terjedő elmélyült, a külső körülmények hatását teljes mértékben kizáró összpontosítása szükségeltetik. Más helyszínen, más hangszer áll rendelkezésre, ahol elhangolódtak a sípok, amit a kényes fül nem bír elviselni, sem a hangaszer mellett ülve, sem a nézőtéren, a sikeres előadást a művész biztosan tudja, mint Liszt Ferenc az esztergomi koronázási mise elhangzásakor elégedetlen az akusztikával, és a vájt fülű pályatársak, a manapság élénken figyelő föltörekvők, és talán a kritikusok. Ők a nem vájt fülűeket befolyásolják, emelik, csökkentik a renomét, az újabb színre lépés lehetőségét. Csupán ennyi szükséges: fölkészülés, bemutatkozás, siker, vagy sikertelenség! De miért a sok munka a már régen megírt művek átírásához! A válasz, új mű születik a pillanatban, „a la K.Cs.”