Velem mindig történik valami…Esős nap után autóztunk Kisújbányára, apósommal. Hónapja, hogy megbeszéltük elmegyünk, rokonsága élt valaha a faluban, a háborús emlékművön ott áll a Papp név, szeretné egyszer megnézni, milyen állapotban van. Szívesen utaztam vele, kettesben, akkor beszélgetett, mert otthon nem igen tudtam szavát venni, mással kellett foglalkoznia, orvosetikai kérdések, szakmai önképzés, betegekhez járás, és anyósom, aki egész nap, háztartásbeliként egyedül volt, mindenkitől mindent szeretett volna naprakészen tudni, tekintet nélkül arra, ki éppen mit szeretne otthon végezni. Az utazás kiszabadulást, menekvést, megszabadulást is jelentett számára a véget nem érő kérdések elől, amit nagyon jól ismertem, együtt laktunk az első években, önálló lakásunk nem lévén. A bevezető út próbára tette minden autóvezetési tudományom, az autót is féltettem, és a falu előtti meredeken nem kockáztattam, megálltunk a mostani parkolónál. Gyalogosan, bóklásztunk lefelé, fölmentünk a korhadt lépcsőkön, be a nyitott kápolnába, aztán elindultunk még lejjebb a „házhoz”, amit megvásárolni ajánlott Sándor, Horváth Sándor tanártársam a bányaipariból. Megtaláltuk őket, Sándor eligazított, még tovább, aztán, ahol az állatokat látjuk, meg tóvá szélesedik az út, na ott van az eladó ház. Úgy is volt, ahogy mondta. Schoberték gyereke a disznókat hajkurászta a kocsiúton mélyedő pocsolyából. Szemben a „ház”, három éve nem lakja senki, a tetején két hatalmas jegenye, a házgerincre dőlve, és rettenetes mennyiségű, embert meghaladó magasságú gaz az udvaron. Tárva nyitva minden. Nyugodtan menjenek beljebb, a katonák is ott járnak be, a nyitott konyha felől, amikor itt vannak lövészeten. Nyomuk látszott, a lapos tetejűre épített kemence tetején végezték el szükségeiket. Máig nem értem miért guggoltak föl, mikor a gazmagasság elegendő rejteket kínált. Úgy látszik, igényesre nevelődtek a seregben, nem a pottyantós, reterátos, hanem angolvécés laktanyában laktak. Az Első Pécsi Lövészdandár otthagyta nyomát minálunk. Meghajolva tettük helyszíne után, jutottunk a lakókonyha-szobába, ahol az élet zajlott. Továbbmenve a tiszta konyha, a tisztaszoba ugyanolyan szennyesen, mint az első élménybeli nyitott konyha. Visszafordultam, és nekimentem a konyhai alacsony ajtófának, az ütéstől szédülten ültem egy ideig, el is felejtettem szólni apósomnak, vigyázzon, úgy járhat, mint én az előbb. Kinn ápoltam fejsérülésem, amikor egy erős koppanást hallottam, talpra ugrottam, tudtam az eredetét. Apósom ott ült, ahol én nem sokkal azelőtt. Még nem volt egészen tudatánál, nem mozdult, ijedten segítettem fölállni, erőmet meghaladta a test megemelése, pulzusa volt, lélegzett és hamarosan magához tért. Négykézlábra állva tápászkodott föl, kinn a napon aztán engem is megvizsgált, és eldöntötte, András ezt a házat vedd meg! Benne is föléledt a múlt, amikor átjárt Szászvárról unokatestvéreihez játszani, előttem is megjelent a szentesi nagyszülői porta. Később, amikor ismerőseink sokasága már mind „ücsörgött” egyet, rugalmas „homlokkarnissal” védtem újabb látogatóinkat.