Velem mindig történik valami…A legcsodálatosabb dolog lenne, ha találnának két egyforma kavicsot. Olyat, amelyeknek formája, összetétele, anyaga sűrűségének eloszlása pontosan ugyanaz lenne. A régészek alapos emberek, mielőtt nekifognak a föltárásoknak, mindent följegyeznek, aztán nekifognak, mondjuk úgy egyszerűen ásni, ha éppen a földtakaró alatti föltárásnak kezdenek hozzá, és minden ásónyom után újabb följegyzés készül, ezeket a följegyzéseket egészen addig folytatják, amíg nem találják meg azt, amit keresnek. Ha nem találták meg a megtalálandót, máshol folytatják tevékenységüket. Fölszereltségük egyszerű, ásó, kapa, a finomabb ásást lehetővé tevő, vakolólapáthoz hasonló nyeles fémlap, seprű, majd pemzli, és végül a legfinomabb ecset. Ezt az ecsetet az ásatásvezető használhatja, nehogy torzuljon az a bizonyos valami, amit kerestek. Vannak azért rossz nyelvek, sőt tudatos cselekvések, talán azért, hogy ne kelljen újból elkezdeni az ásást valahol másutt. Ez indokolhatja az olyan eljárásokat, amikor máshonnan előkerült, régi pénzérmét ejtenek a gödörbe, mert a jó régész azért előrelátó, és ha valahol talált száz „as”-t, kevesebbet vesz nyilvántartásba, evvel megalapozza további kutakodásának sikerességét. Azok, akik még régebbi korokat kutatnak, más módszert is alkalmaznak, hogy bizonyságot találjanak elméletük helyességéhez. Kőkorszaki pattintott szerszámok előállításához folyamodott egyikőjük, Rudgley írja, oly módon, hogy magas sziklaszirtről dobáltatott le, -tehát nem ő személyesen- nagyobb sziklatömböket. A sziklatömbök darabokra törtek, régésznőnk néhány év múlva visszament tettének színhelyére, alaposan megnézte az összetörött maradványokat, nekiesett válogatásuknak, és talált pattintott eszközt, talán többet is följegyzett gondosan dokumentálva a helyszínt etc. Más régészek azonban kísérleteket végeztek, saját maguk pattintgatva a megfelelő kőzetet, megcáfolván a régésznő megállapításait, de csak hosszú évek után. A régésznő már elhunyt, ám életében sokat publikált pattintott eszközeiről, elismeréseket kapott, holott rajta kívül ember nem járt a kies vidéken, állapították meg a pattintgatós régészek. Egyszerűbb módszert választottam, remélem sikerült a kivitelezés, és ha halálom után is, de hosszú ideig emlékezni fognak rám. A korszerű technikai lehetőségek, amelyek még tovább fejlődnek majd, engem fognak igazolni. Fölszedtem kocsilejárómból a kavicsot, amit a téli fagyok kezdtek ki. Két egyértelmű, kis dudor volt rajta, felszíne is elég durva maradt, még nem görgette eleget a vízfolyás élete során, hogy sima legyen, társaihoz hasonlóan. Eljuttatom egy másik földrészre! Rengeteg idegen jár a városban, nyakukban színes szalagon táblák lógnak, innen ismerni meg ki honnan jött. Kiválasztottam egyet közülük, és véletlenül táskájába ejtettem kavicsomat, amit előzőleg alaposan megmarkolásztam, zsebemben tartottam. Hazaérvén, vagy lehet előbb, kiveszi a táskájából, megtartja emléknek, és majd egykor sugárvizsgálatnak vetik alá, és kiderül a sugárzások elemzése után, hogy ott jártam, ahol nem, mert kisugárzásom eljutott a távolba.