Velem mindig történik valami…Kedvesen fogadtak a Galériában, mivel szolgálhatnak, nézzek szét, de engem a 3D képek érdekeltek. Tessék lefáradni az alsó helységbe, ott van a bemutató, és ott volt, a sötétben próbáltam tájékozódni, majd fölkapcsolták a világítást. A tárlatvezető balra ült a bejáratnál, ott kapcsolhatta a világítást, és a zenei aláfestést. Csatlakozhatom a társasághoz? Hogyne, az imént kezdődött el a tárlatvezetés, éppen hogy ön jött. Nézzenek a tükörbe, mit látnak, semmit nem láttunk, akkor most lekapcsolom a világítást és fölkapcsolom az UV-t. A fényt ismerik a Diszkók vendégei, ami fehér volt rajtunk sugárzott az UV-ben, más nem látszott. Mit láttak a tükörben, magunkat láttuk, hát nem szólt senki. Szólaljon már meg egyikünk, megszólaltam. Na ugye! És most nézzenek balra, mit látnak a festmény közepén? Ismét csend, a kép közepén egy régi töredezett, fekete-fehér felvételt láttunk, azonnal tudtam miről készült, és mondtam. Liszt Ferenc doborjáni, ma raidingi szülőházát látjuk még a fölújítás előtt, ma már nem így néz ki, rendbe hozták, a kémények alacsonyabbak lettek, és az a bizonyos kút, ahová Anna asszony, a leendő Ferenc édesanyja áldott állapotban belezuhant, nincs a képen, mert a valóságban sincs még visszaépítve, és a képkivágásra egyébként sem férne rá. Baloldalt, úgy tíz méterre a háztól van a kútgödör lefedett állapotban. Még mondtam volna mikorra lesz kész, miért nem készült el, és disznóság, de a ház homlokzatán németül németnek nevezik a magyar Lisztet, de láttam a tárlatvezetőn, abba kell hagynom, mert most lekapcsolja a világítást, és fölkapcsolja az UV-t. A kit látnak a képen kérdés most nem hangzott el, az idős kori Liszt Ferenc sugárzott a fénykép helyén. Ugye csodálatos? Szabad fényképezni, kérdezték, hogyne, úgysem lesz semmi a fölvételen, fölösleges tettem hozzá, de nem hallgattak rám, fényképeztek. Világítás föl, kérdés, csend, majd megszólaltam Kecskeméten láthatjuk a Kodály Zoltán Iskolát, a Kodály módszer utolsó bástyáját, Kodály kecskeméti születésű, az épületet korábban nagybányai Horthy Miklós Tanítóképzőnek hívták, még hozzátettem volna, ide járt édesanya a képzőbe, és milyen nemzeti képzést kapott, de észrevettem a tárlatvezetőn, abba kell hagynom. Világítás le, UV föl, és ott ragyogott Kodály Zoltán jól ismert profilképe. Aztán a monarchiabeli nagy címerünk, UV-ben Haydn-Mozart kettőse, egymással szemben ugyancsak a legismertebb arcképek. A kérdés a címerre vonatkozott, senki nem szólt, szóltam én, már rövidebben, a résztvevők, úgy vettem észre, mintha neheztelnének, a tárlatvezető, talán tulajdonos nem, ő megismert általa még nem tudott részleteket, ezért megkért, írjak be a vendégkönyvbe, és föltétlenül említsem meg a tárlat vállalkozó kezdeményezését, Kő festőművész bemutatásával. A világon ilyeneket csak Kő készít, egy már elkelt, állítólag 4000 EURO-t kapott a festő, az nincs itt, és beírtam. „A lelemény a művész tulajdonsága, itt látunk leleményt, a festő, remélem visszatér a hagyományokhoz, a Galéria kezdeményezése botor”. Én!