Velem mindig történik valami…Nagyon sokan vannak, meg sem tudom számolni, nem a két kezemen, hanem kezem-lábam összetéve, azokat, akiknek az életemet köszönhetem. Hátulról kezdem, úgy haladok visszafelé, mint Bach a fúga művészetében, vagy Günter Grass nagysikerű könyvében: „Ráklépésben”. Ma megbeszélt időben indultam el hozzá, kikalkuláltam, negyedóra és odaérek. Beborult az ég, felhőszakadásnak induló sötét fellegek gyülekeztek, és a szél élénkült. Ennek megfelelően öltöztem, és mire elkészültem, kisütött a Nap, vékonyodott a feketeség, oszlani kezdetek a fellegek. Átöltöztem, farmer, nyári ing, elindultam, és ötven méter után jutott eszembe, mégis jó, ha viszek magammal ernyőt, áprilisi időjárás van nálunk, rám szakadhat egy nyári zápor hazafelé jövet, kell az ernyő. Három zár található a bejárati két ajtón, a biztosító így írta elő, és mindig, mind a hármat zárjuk. Az ördög, pontosabban a betörő nem alszik nappal sem. És természetesen a kapuzár is kulcsra jár, négyszer kinyitottam, bezártam a ház zárjait, majd megismételtem, nem vettem magamhoz pénzt. Útközben virágot veszek Nusinak, cserepest, emlékezzen rám tovább, mintha vágott virágot kapott volna névnapjára. Az életemet köszönhetem az autósnak, aki a megengedettnél gyorsabban közlekedett, és meg tudott állni a sarkon, ahol tudomásommal nekem van elsőbbségem, de most nem is vettem észre, hogy bekanyarodik. Nem jelzett! Autóbuszra szállok, buszmegálló a virágossal szemben, onnan egy perc és ott vagyok Nusinál. Nem így történt, a buszt más útvonalra terelték útépítés zajlik a járat vonalán. Összekaptam magam és a futásig hajszolt lépésekkel mentem visszafelé a virágoshoz, akinek nem volt pénze visszaadni, és ragaszkodott hozzá most rendezzük a pénzügyeket, holott én ajánlottam elég, ha elintéztem a vizitet. Késésben vagyok, a tolató munkagép épp abban a pillanatban indult meg, amikor a vezető látóterén kívül estem, nem sokba telt, és bajban vagyok! A gép megállt, a vezető joggal teremtett le, nem is vártam végig mondókáját, ami jól füszerzett ékes magyar káromkodással indult, ki tudja meddig képes folytatni, lehet jó képességű, fantáziadús emberrel állok szemben. Még egy perc! Végre! Becsöngethettem, várt, persze, hogy várt rám, de ki kellet jönnie lakásából, hogy segítsen, a kapu mellé telepített villamos szerkezet csak a ház lakóinak működik hibátlanul. Nusi tüdőgyógyász, feleségem telefonja után, asztmatikus problémáim ismerve, előbb ért föl az intézetbe, mint a mentő, és ellátott, benntartott napokig megfigyelésre. Utólag árulta el, perceken múlott, megfulladok vagy sem. Vendégem van, hamar távozik, suttogta, akkor majd beszélgetünk. A vendég nem érzékelte a helyzetét, ő váratlan vendég volt, jó ideig maradt. Kettesben maradva Nusi szóba hozta, ma Kisújbányára készült kiautózni, de lezárták az utat, nézzük majd meg a sorompókulcsát, benn van a kocsiban, én ismerem a helyes formájút. Akadozott a beszélgetés, most gondolom át, ottlétem alatt Nusi bizony fészkelődött is, nem érzékeltem, hogy ideje indulnom. Idős kori tünetem, jó lesz figyelnem magam, vagy ideje elmennem!