Velem mindig történik valami…A gardrób teli van, a bejáró folyosó is könyvespolccal szűkített. Minek z a sok minden, vetődik föl bennem, és ilyenkor kényszert érzek a ritkításra. Öltönyök garmadával, egyik-másikra nem is emlékszem, de az is előfordult már, hogy szívesen viselt, elhagyott öltönyömet kerestem. Külföldre, ha úgy alakult, több öltönyt vittem magammal, a hozzávalókkal, úgy tartottam jónak, némi szerénytelenséggel, legyek úgy öltözött, mint tehetősebb, gazdagabb meghívóim. Meg miért változtatnék az ő kedvükért, hiszen idehaza is megtiszteltem munkatársaimat, az elegáns lezserség a mostani korral jár. Dollármilliárdosok adják elő, magukat és termékeiket farmerben, oldott zsinórú, utcai, pardon városi utcai tornacipőben. Télikabátok, ahogy az itthoni divat, és fizetésbeli előrejutásom megengedte, vastag ballon, műszövet, majd kasmír, szép fekete alkalmi viselethez. Időnként, egyre ritkábban összefogtam belőlük egy autó hátsó ülésnyit, és elvittem a vegytisztítóba, ma már persze nem létezik, újítsák föl, hozzák rendbe az öltönyöket, pulóvereket. Évek óta nincs szükségem rájuk, a színház események, hangversenyek, ha nem „előkelő” a helyszín, szakadt farmert gyűrött vászonzakót, kívánnak, nagyritkán akarok kilógni a sorból. Helyet kell szorítani, gyermekeimtől örökölt mai divatképviselő adományaiknak, ismét elgondolkoztam, mi legyen az, amit elajándékozom. Az árvízkárosultakra gondoltam legelőbb, ám ők nem öltönyben rendezik helyre lakásaikat, házaikat és a környezetet. Oda gumicsizma, átázhatatlan esőkabát, és elsősorban is segítő kezek kellenek. A világhálón gyakran megjelenik az erdélyi Csaba testvér, gyermekeknek gyűjt, árvák sokaságának viseli gondját, várnom kell, amíg fölnőnek a gyerekek. A téli, síelő overálomat odaígértem az ismerős hajléktalan barátomnak, de nincs még itt a tél, nem tudja ő sem hol elhelyezni. Beletelt jó órába, aztán megtaláltam azt az öltönyt, amit esküvőm óta nem viselek. Ezt az egyetlen mellényes darabot, az esküvői öltönyömet, leendő apósom szabója, Szabó bácsi készítette. Nem akarták, hogy az egyetemi, sötétszürke vizsgaruhámban esküdjek hűséget leányuknak, kiválasztották az akkor nagyon divatos sötét, halszálkás anyagot, és elmentünk Szabó bácsihoz, vegyen méretet. Alapos ember volt, kiváló szabó, minden részlet érdekelte, olyat is kérdezett, ami elsőre nem volt világos, tudniillik, melyik oldalon hordom. Passzos ruhát akart, hát erre is kíváncsi volt, néhány mozdulat után meg is kapta a választ, melyik oldalon hordanám inkább. Az izgalmakkal teli esküvőszervezési hetek gyorsan elmúltak, csodálkoztam, másoktól hallottam, akik nem konfekcióból öltözködtek, hogy a szabó egy próbát szokott kérni, amikor véglegesre alakítja a fazont. Leendő apósom megnyugtatott neki, már ki tudja, hányadik öltönyét szabja, varrja Szabó bácsi, és őnála próbálni nem kell, a méreteket olyan gondosan föl-leveszi, nem lesz semmi baj. Az esküvő napján a Szabó bácsi megérkezett, karján a gyönyörű alkotással. Öltözködés, indulás, esküvő, számomra kínlódás, apósomat megkérdeztem, ő melyik oldalon hordja, a másikon!