Velem mindig történik valami…Olyan peckesen jártam benne, hogy valóban mindenki engem nézett, aztán lenézett a lábamra, és észrevette a legdivatosabb cipőt, amit akkoriban az állami cipőboltban vásárolni lehetett. Vágott orrú volt, valódi bőrből készült, a talpa is, és a felsőrészt pici karcolások tették egyedivé. Néhány nap múlva az egyediség egyértelmű lett a számomra, mert tehetősebb évfolyamtársaimon is megláttam ugyanazt a cipőt, más méretben. Az enyém, a vágott orra következtében sikertelen vétel volt, amikor belebújtam, odamentem a kis ferde tükörhöz remekül mutatott, azonnal fizettem, nehogy elfogyjon, lemaradjak róla. Elhamarkodtam a dolgot! A cipőviselet, éppen a vágott orrész következtében, elviselhetetlen kínokkal járt, ráadásul a sarokrész alacsony szabása miatt a lábam kijárt belőle. Peckességemnek alapvetően, az újdonságon kívül, ez volt a két alapvető oka. Nem viseltem csak a régit, pedig a régi már megadta magát, túl volt két talpaláson, apámtól örököltem, és felettébb szégyelltem régimódi szabását. A régit lehetett télen, nyáron viselni, az új benn ragyogott szekrényemben, randevúra vettem elő, és azt hittem a cipő is hozzájárult sikeres udvarlásomhoz. A sarkamra bütyök nőtt, a sok ki.- belépkedés következtében, aztán lemondtam róla. Legközelebb adriai utazásom alkalmával vittem magammal. Gondoltam, majd kitágul a három hét alatt. Fölszabadult a határ dél felé, kihasználtuk a lehetőséget, elindultunk a déli pályaudvarról este, egy nappal később már Fiumében voltunk. Az éjszakát nyűglődő alvással töltöttük, a cipőt levetve, magunk alá-melléhúzott lábbal. Nagykanizsán a cipő még ott feküdt, a többiekével együtt, a padok előtt, a határátlépést követően megnyugodva fáradt álomba buktunk, aztán fölocsúdtunk, a vonat minden állomáson megállt a határ túlsó oldalán. Jöttek-mentek az utasok, a kupénkban úgyszintén. A magyar szó átváltott horvátra, és a hosszú út után megérkeztünk Fiumébe. Csomagoltunk, a cipőm eltűnt, és egy nálunk is ismert, használt, sőt nagyon is divatos vietnami papucs, volt a fölösleg, erre cserélték az én szép cipőmet. A vietnami papucsok férfi és női méretben készültek, vagyis két méretben, a tettes férfi volt, a vietnami is, szerencsére! Eben a vietnamiban jártam meg az Adriát, akárhol lerakhattam, ott maradt, nem kellett senkinek, csak időnként színt váltott, akaratlanul cserélte ki valamelyik strandoló. Jól vizsgázott a kagylóvájta, éles sziklákon, a parti kavicsokon, szinte örültem, hogy megszabadultam vágott orrú, divatos cipőmtől. A karomra fűzött vietnamival átúsztam a közeli szigetre, belegázolhattam a vízbe, sárba eső után. A vietnami Vietnamból származott, ám nem védte szabadalmi oltalom, gyártották nálunk is. Olcsón! Szivacsos gumitalpán található három lyukba illeszkedett a felső rész, a hüvelyk és a mellette lévő ujj között az egyik lyukban, majd kétoldalt a sarok előtt lévő lyukakban. Járni igen, futni nem lehetett benne, nyáron az izzadságtól csúszkáltunk a talpon, de számomra örökké emlékezetes marad a vietnami. Negyven év múltával az ADIDAS piacra dobta a kínai vietnamit. Á: 5 999!