Velem mindig történik valami…Hosszú volt a menet, a sok ismerős, beosztott, és mellérendeltek, a család népes tagjai, és az ország más tájairól érkezett tisztelők követték a ravatalozási szertartás után a végső nyughelyre. A koporsót vivő jármű lassú, egyenletes menetet diktált, de egyre többen voltak a lemaradozók. Ők már nem is a halottról beszélgettek, hanem mindennapos dolgaikról. Jóska ott cikázott, hol előresietve, hol megvárva másokat, és mindenkihez volt egy mosolya, a megszokott. Zárt, alázatos, szinte görnyedő testtartása, alapvetően arcvonásai sem változtak a hosszú évek alatt. Karbantartja magát, a gyerekek önállóak régen, ő pedig, a rossz nyelvek szerint, volt titkárnőjével él együtt, akit, többek állítása szerint már a hivatalban is csecserészett. Ha kopogás nélkül léptek be hozzá az előtérbe! Nekem is sokszor akadt vele dolgom, hivatalos. Az első találkozásunk alkalmával, miután nem érte el nálam, amit kifundált, rám vágta az ajtót, lyuknyi irodám a légvonattól majdnem szétugrott. Nem lett következménye, legközelebbi találkozásunk alkalmával, a mostanihoz hasonló módon, mosolyogva, az enyhe maghajlással kísérve üdvözölt. Jó káderként indult, munkás alapokkal, noha szülőhelyén, állítása szerint nagy kocsmát tartottak szülei, de jött Trianon, a kocsma ottmaradt Bellyén. A szülők átköltöztek az anyaországba. Szakmunka, technikusi oklevél, üzemvezetés, levelező egyetem, és közben az életkornak megfelelő történések, házasság, gyerekek. És a felismerés, párttagnak lenni nem rossz dolog. Ott is jó, ha az ember a szűkebb vezetéshez tartozik, mert meglepetések akkor nem igen érik. Lehetőleg minden taggyűlésen szólalj meg, és akkor tisztelni fognak rátermettségedért, hozzáértésedért, különösen akkor, ha megvan az alap is hozzá. Valóban, nála rátermettebb vezetőségi tagot nem igen lehet elképzelni, nem akart az élre törni, de mindent tudott mindenről, és mindenkiről. Ha kétségeim merültek föl, magam is megkerestem, elmondtam a saját verziómat, ő pedig, helyrerakta. Mindenkit ismert, és mindenki kapcsolatát is mindenkivel. A legtermészetesebb módon, viszonyult a tényekhez, ő a háttérben hallgatott, hallott, látott, továbbadott. Nekem is! Kinevezésemkor leendő vezetőtársaimat, leendő főnökeim jellemezték a maguk szemszögéből. Vele kapcsolatban kétségek nem merültek föl, bizalmas ember, tőle megtudod az igazat. Ha egyik, vagy másik társad majd félretájékoztat, akkor menj hozzá, hangzott a jó tanács. Mi is ezt tesszük. Amikor felesége fiatalon meghalt, őszintén megöleltem, zokogott, és együtt éreztem vele. Információs forrást veszített, a Tanácstól őáltala jöttek hozzá az információk. Utolsó, kinevezésekor szakmai ismeretekkel nem rendelkező vezetőmet is ő készítette föl a szakmából, és szerzett ki tudja milyen információkat. Biztosan ma is ott van valamilyen információ dús hely közelében, és ha meg akarnék tudni valami fontosat, kompetens személyt kérdeznék. És mindezt most ismertem föl teljes világossággal, amikor már egyáltalán nincs jelentősége, hogy ő nemcsak informátor, hanem súgó is volt!