Velem mindig történik valami…Kis fiam, szólított édesanya, gyere, folytasd a torma reszelését, a szemeim már teli vannak könnyel, nem látom sem a reszelőt, sem a tormát. Nekiláttam, és élvezettel reszeltem, de egy idő után, édesanya újból szólt, ne szálával keresztben, hanem hosszirányban reszeljem, úgy kevésbé fogja csípni a szemed. Mint máskor, ezúttal sem fogadtam szót neki, de nem rosszaságból, mint máskor, hanem azért mert én kifejezetten élveztem a torma könnyfakasztó, erős illatát. Emlékszem, a reszelék a sütőbe is bekerült, hogy az asztalon már csak az élvezze a finomságot, aki éppen eszik belőle. Bérelt házrészben éltünk sokáig, aminek az udvarsarkában tenyészett a torma, nem kellett a piacra menni érte, kiástuk és fogyasztottuk. Mai napig szeretem, azt a férfias erős illatot. A torma nem igényes növény, és jószerivel nincs is ellensége, egészen biztos, hogy közrejátszik ebben az a bizonyos erős illat. Ha a közelében jártam, még a leveleiből is lehasogattam, összetekertem, és élvezettel rágcsáltam. Városi ember lettem, a zöldségestől, az ABC-ből, Közért-ből, a Spar-ból szereztük be a Húsvéti tormát, meg a kovászos uborkához valót, meg az elrakott savanyúsághoz valót. Manapság készen kapni mindent, az ecetes tormát, a tormás majonézt, de, jó ég tudja számomra nem az, amire régről emlékezett az orrom. Pár éve, amióta családi házban lakunk, az egyik kofától megtudtam, a torma olyan egyszerűen szaporítható, hogy elég a végén lévő zöld csonkot eldugni a földbe, és kész. A torma megered, és nem lehet kiirtani. Megfogadtam a tanácsát, és ezúttal nem a szemétben landolt a levágott tormafej, hanem a kertsarokban elültettem. Egyszerűen belekapartam a földbe, vártam, ereszt-e gyökeret. A rákövetkező évben az ültetvényem satnya, vékony tormaszárakat eredményezett, de rá egy évre, már jó vastag, gyökereket ástam ki az adott alkalomra. Húsvétkor saját tormát és ismét csak kereszt irányban reszelhettem, nagy élvezettel. A tüdőt tisztító, nagy lélegzetvételek és az élvezettel hullatott könnyek visszavittek gyerekkoromba. Most itt az ideje a kovászos uborkának, nekiláttam az ásásnak, a torma meghálálta jó helyét, mert ismét vastag gyökereket nevelt. Ásás közben nem mulasztottam egy lehántott levelet összetekerni, megenni. Mi lenne, ha a levélszárból, ahogyan a rebarbara szárát is elkészítjük, szósz lenne, és a gondolatot tett követte, a kiásott gyökerek leveleit lecsupaszítottam, centis darabokra vágtam, és elhangzott kérésem, legyen ma tormalevél szósz a sült csibecombok mellé. Főzés közben elautóztam dolgomat intézni, és mint sok más alkalommal, megfeledkeztem az ebédidőről. Vártak, aztán elkezdték nélkülem. Mire hazaértem, a második fogás volt az asztalon, de nem láttam sehol a tormalevél szószt. A sült csirkecomb mellett petrezselymes burgonya volt az asztalon. Kérdésemre, miért nem készült el a tormalevél szósz, elkészült, volt a válasz. Mi megkóstoltuk, kóstoljam meg én is! Bőven szedtem az általam kedvelt növény szószából, és bekaptam egy villányit. Jól nézett ki a szósz állaga, ám annál keserűbb volt az íze. Reformkonyha kísérletem vége: kudarc!