Velem mindig történik valami…Végre van egy jó basszistám! A szerencsés véletlen alakította a dolgot. Tudja a Pannonosokkal már több alkalommal fölléptünk, nekik panaszkodtam, mit tegyek, a férfikart feltétlenül meg kell erősítenem. És most jön a véletlen, mihelyt elmondtam nekik gondomat, már vették a mobilt, és fölhívták Lajost, jöjjön el hozzánk is énekelni. Nagyon jól jártam vele, a minap is meglátogatott, tudja a lábam miatt ágyhoz kötött a fiam, aki egyébként orvos, a térdemben a porcok rakoncátlankodnak, és érdeklődött felőlem. Elmondta, nem tud a Bartókosokal Essenbe utazni, tüdőgyulladása volt, még mindig nyűglődik vele, csuda rendes ember. A reformátusoknál is énekel a karban, és most nekünk aranyat ér. A mi kórusunkban nem mindenki szakmabeli, mint Lajos, aki évtizedeket töltött a Pannonososknál, kiválóan hegedült, és most magával viszi a férfiakat, neki a kotta a kenyere volt, közöttünk soknak, én tanítottam meg a kottaolvasást. Gondolhatja, mit kínlódom, amíg eljut egy matematikus az egyéni kottaolvasásig. Gondoltam! Magam is énekeltem egy-két évet a reformátusoknál, igaz a kottát ismerem, de hát hozzá kell igazítani az intonációt, meg a ritmust, meg a karnagyot szolgálni. Az odafigyelés sokszor fárasztó foglalatosság. Meg is említettem, Lajost ismerem, remekül énekel, csak néha a Gisz helyett Aszt, de elmegy! Bár Kocsis Zolinak lenne kifogása, ő meghallja azt is, amit más nem is sejt az abszolút hallásával. Mindig cukkoltam nem a Pythagoreusok hangolását veszi alapul, hanem a jól temperált, modern hangközfelosztást, és azokat a tized herzeket az én fülem hallja. Jókat ugrattuk egymást, kivételesen elsőre vette az adásomat, és jól megvoltunk. A minap a hátát láttam meg, az esernyőm foglalt le, ügyeskedtem, hogy szélirányban tartsam. A herr frőlih, megszólításra aztán rám nézett, de nem nevetett, mint szokott. A mi van veledre, megeredt a nyelve, itt volt a klinikán, annak is sok részlegénél, bajos dolgait intézte. A szíve, a szeme, meg még más is sorra került, és hogy neki milyen jó anyósa van. Ritka eset! Az én anyósom is szeretett velem beszélgetni, körbe-körbejárta a lakást utánam, amíg náluk laktunk, fáradtan a munka után, szívesebben lettem volna el a saját gondolataimmal. Elmondta, nem ment Hessenbe, elmondta, hogy tüdőgyulladása volt, és még van is, nem bírná az ülést három napig. De hiszen középütt a padsorok között jól elférne az ember, egy deszkával letakarva nyugodtan közlekedhetnének a többiek, nem is kellene gyalult deszka, jó a gyalulatlan is. Most először nyitotta szélesebbre a száját, szép fogsorára nem ismertem rá. Ritka volt, mint az egyelt répa. Foghíjas! Megcsináltatom a fogaimat, ideje már, halogattam, amíg lehetett, de most itt a lehetőség, mert szeretett anyósomtól kölcsönt kaptam. Látom, tudod, honnan kérj, lehet, vissza sem kell adnod, szellemeskedtem. Igaz, hogy szívműtöttek vagyunk, de éppen ezért soká élünk! Gyermeked, feleséged? Puszilom őket, itt leszállok, szia. Bizony a viccelődés jó dolog, de tegnap megéreztem, milyen is lehet a hirtelen elmúlás. A Google szerint koszorúérgörcsöm volt, talán nem más!