Velem mindig történik valami…Majdnem delelőre ért a Nap, körbejártam a piacot, szakadt rólam a veríték. Az első esőnélküli vasárnap hosszú idő óta, a piacon nem lehetett egymástól lépni, az emberek türelmetlenek, és kikerülhetetlenek voltak, minduntalan belebotlottam valakibe. A hőségben a vásárolni szándékozók türelmetlenül hajszolták a keresett dolgot, a gyümölcsárusoknál megnőtt a forgalom. Jó napjuk volt, az epret majszolták gyerekek, felnőttek. Dél felé járt az idő, megéheztem, és az orrom mák szagot érzett. Nagyon szeretem a mákos készíményeket. Gyerekkoromból eredhet, nagymama gyakran tálalt mákos gubát, úgy, hogy a rúd alakú tésztát is ő sütötte, eltette pár napra, aztán szeletelte, leöntötte cukrozott tejjel, és hozzákeverte a darált főzött mákot. Bármennyi mákos guba készült, egyszerre elfogyott. Azóta is, ha megérzem a mák illatát, beindulnak pavlovi reflexeim, és beállok a vásárlók közé, bármily hosszú legyen a várakozók sora. Kelt tésztás mákos tekercs, bőven teli mákkal. Mögöttem is hamar kialakult a sor, újabb szállítmány érkezett, az egyik eladó az átvétellel foglalatoskodott. A bódé innivalót is tartott, ha esznek, szomjasak lesznek a vevők, ne kelljen máshol ismét kivárni a sort. Hirtelen két apróság szaladt a sor elejéhez, és fölkiáltottak az eladó néninek, hogy palackos vizet kérnek, nagyon megszomjaztak. Az eladó már nyújtotta volna a palackokat, amikor a mögöttem sorakozók egyike, előrement, és alaposan kioktatta a két apróságot. Nem tudjátok mi a rend, itt sorba kell állni, nem ott van a sor vége, jöjjetek csak hátra, miféle nevelés, kik lehetnek a szüleitek, akik nem verték belétek, rend a lelke mindennek! Szerencsére az eladót nem zavarta meg az intermezzó, mert szépen kiszolgálta a kicsiket, aztán fordult a sorban következő felé, mit parancsol a kedves vásárló. De uram, a gyerekek nagyon szomjasak, igazán nem számít az a pár másodperc, amit miattuk töltünk még a sorban, szóltam a most már velem szembenálló idős, szalmakalapos úrnak. Meg tudja, a sornak két vége van, a kicsik a másik végét választották, hát legyen nekik igazuk! A szalmakalap alatti kövér arc rózsássá vált, nézetét velem próbálta elfogadtatni. Ő is volt gyerek, meg maga is, tette még hozzá, biztosan nem erre nevelték, hogy ilyen szemtelen legyen, mint ezek, és elénk kerüljenek, mikor mi előbb álltunk be a sorba. Váló igaz, nem erre neveltek, de lássa be nagy a hőség, és mégis gyerekekről van szó. Nekem is melegem van, és kivárom a soromat, nem akarok maga elé beállni, mert előbb jött, mint én. Uram, és szívesen magam elé engedem, látom, fogytán van a türelme, biztosan nagyon éhes, szomjas lehet. Nem vagyok annyira éhes és szomjas sem, de tudom mi a rend, kivárom a soromat! Na látja, ha nem éhes, nem szomjas annyira, ne zavarja, hogy a két kislány, előbb jutott innivalóhoz. De igen is zavar, ezt már a felesége tette hozzá. Maga következik! Valóban, hamar elszállt az egy-két perc, és már ettem a finom mákos tekercset, és teli szájjal még visszaszóltam, ugye önöknek nem volt gyermekük! Nem, de ha lett volna, akkor tisztességre neveljük, maga is tanulhatna még valamit! Viszlát!