Velem mindig történik valami…Nem mertem megszólítani, pedig csak jó étvágyat akartam kívánni. Tele szájjal ette a hamburgert, ami nem tetszett az ételben, kipiszkálta, és letette az asztalra. Így tudtam meg, hogy nem szereti az uborkát és más zöldségfélét sem, mert ami zöld volt a hamburgerben, mind ott feküdt előtte. Újságolvasás miatt telepedtem le. A székes asztalokhoz nem ülhettem, világítás nem volt, a nagy ablaktáblák mellé helyezett kisebb asztalok olvasáshoz jól megfeleltek, noha ide-oda feszengtem, nem találtam a helyem, az ülésekből kiérződött a tartó vas és nyomta az alsó felemet. Már átlapoztam az egyik hetilapot, újabb csodát fedeztek föl a Kárpát medencében, ami átírhatja a fajok elterjedtségének földrajzát. Valami ősi lény meglelt koponyája adja a magyarázatot, de még sokat fognak vitatkozni a hozzáértők, és a hozzá nem értők is, mert ha nem lesz további lelet, akkor hiába minden. Én amellett vagyok, hogy ahol egy koponya található, ott majd meglelik a többi csontot is, meg a koponyatulajdonos társait, már van és lesz vita. A koponya alapján nem tudják majd eldönteni fiú volt a tulajdonos, netán lány, és egyáltalán miért van fiú és lány, miért nem tojik tojást a fiú, és miért tojik a lány. Mert az őslények tojást tojtak, és kipusztultak, mi pedig a kis emlősök egyenes leszármazottjai lennénk, mert túlélték a pusztító katasztrófát, megrázkódtatást. A szemben ülő,

hamburgeres illető összekapta magát, és ahogyan jött, hasonló módon távozott, vagyis annyit se mondott bikmak, és otthagyta rám a szemetét. Amíg azon gondolkodtam, most vigyem a szemetesbe a hátrahagyott zöldséget, vagy majd, ha távozom, egy sorsjegyes hölgy ült le velem szemben, és a zöldség mellet elkezdett kapirgálni. Több sorsjegyet is vásárolt, és az első nem hozott nyereményt. Mondott magában valamit, vélhetően elégedetlen volt szerencséjével. A második kaparás után, már hangosabb lett, és megjegyezte, átnézve hozzám, hogy ez se nyert, hogy a fene ette volna meg. A harmadik kaparás sem hozott eredményt, és ki a fene az, aki nyer, mert neki soha nem sikerül, köszönéssel ő is otthagyott. A zöldség maradt a helyén, elolvastam a másik hetilapot is, majd elviszem, ha végzek. Aztán meggondoltam magam, miért pont én lennék az, aki a szemetelő alak helyett rakna rendet az asztalon, hiszen amikor letelepedtem az asztalhoz, az üléseket, lesepregetve a morzsákat, már úgyis letakarítottam a magam oldalán. Visszavittem a kölcsönlapokat az újságoshoz, kifizettem a megtartottat, és indultam az asztalhoz vizes ernyőmért. Messziről láttam, az ernyőm eltűnt. Az újságost kértem, ha netán valaki idehozná, de magam is tudtam, reménykedni sem érdemes, ha elvitték, tudatosan tették, esik az eső, szükség van rá! Látja Évike, ilyenek vagyunk, amit látunk, viszünk, emlékszik rá a télen a sálamat vitték el, hideg volt, szükség volt rá! Elköszöntem, és még egyszer odapislantottam az asztalokhoz. Ott láttam a zöldséget az asztalon, és átellenben az ernyőmet! Milyen szerencse, hogy nem vittem el a szemetet, még itt hagytam volna az ernyőmet az egyforma asztalon!