Velem mindig történik valami…Tudta, senki nem hihet neki, tanúk nem voltak, a száraz tények beszélnek. Bement a legközelebbi rendőrőrsre és elmondta, baleset történt a közelben, egy ember öngyilkos lett, ő vette észre, most ezt szeretné bejelenteni. Kirándulni ment, és megszomjazott, a magával vitt ital elfogyott, eltévedt és hosszabb kerülőútra kényszerült. A vidéket nem ismerte, először járt errefelé, mindig ismeretlen helyekre vágyott, ahol már egyszer járt jól emlékezetébe véste szépségeit, és oda nem ment vissza többé. Ahol emberekkel találkozott barátsággal fogadták, és kisegítették egy csupor vízzel, mert többet soha nem kért, elinduláskor felszerelkedett, a vízre is ritkán volt szüksége. Jól esett a kirándulások magánya után valakivel találkozni, leülni egy rövidke időre, meghallgatni az ismeretlen ismerős dolgait. Az emberek majd mindig beavatták gondjaikba, elmondták kéretlenül azt, ami foglalkoztatta őket, ő jó hallgatóságnak bizonyult, ha tudott óvatosan tanácsot adott, nehogy az avatatlan okoskodásának vegyék, hanem jó szívvel. Egy hatalmas ház, szinte palota állt előtte, amikor a szomjúság rátört, a házat nem védte kerítés, nem látott senki emberfiát, habár jó előre hangosan köszönt, ne érkezzen váratlanul. Belépett a nyitott főbejáraton, és újból köszönt. Furcsának találta, hogy kerítés nincs, és kutya ugatását sem hallotta, a házat, mint már nagyon sok helyen biztosan elektronikus védelemmel látták el, a tulajdonos bárhol is van a kamerák segítségével, minden mozzanatról jeleznek neki, a fölvételeket utólag is megnézhetik, a hívatlan vendég, nem váratlan. Levette hátizsákját és letette a bejárathoz, hogy beljebb lépjen, amikor a hallból fölfelé vezető lápcsőn lefelé hirtelen egy idős urat látott meg feléje igyekezni, átkozódva, piszok tolvaj, majd ellátom a bajodat, hogy merészeled átlépni a házam küszöbét. A férfi kezében nagyméretű bajonettel hadonászva egyre lejjebb ért. Meglepte a váratlan fogadtatás, földbe gyökerezett a lába, és ekkor történt a baj, a férfinak az utolsó lépcsőfokon megbicsaklott a lába, már azt hihette leért a földszintre, nagyot lépett, és a kezében hordozott bajonett mellkasába fúródott, mire fölocsúdott, és odament a férfihoz, már halott volt. A bajonett átszúrta a szívét. A rendőrségen meghallgatták, kimentek vele a helyszínre, és nem engedték tovább, zárkába került, majd a vád megállapításai alapján a bíróság elítélte, a legmagasabb büntetési tételt szabták ki rá, az idős ember köztiszteletben álló, hazaköltözött amerikai magyar volt. Különös súlyossággal vették figyelembe a bejáraton látható feszítővas nyomot, ezért rablógyilkossággal vádolták, tanú nem volt. Hiába védekezett, ő jelentette az esetet, semmit nem tulajdonított el, eltűnhetett volna az esemény után, ha szándékai rosszak , semmit nem segített, védője sem volt teljesen biztos védence ártatlanságában, az ítéletet elfogadta. Tizenhat év! Ártatlan és a társadalom szemében mégis gyilkos. Elhatározta, bár a hit nem adatott meg neki, elvégezi a teológiát, és visszajár az igazi bűnösöknek bűnbocsánatot hirdetni.