Velem mindig történik valami…Kitűnő pedagógus professzorunk, Sváb János túl van a kilencvenen. Nem tudta, talán ma sem tudja kiejteni az úgynevezett “pattintós” hangokat, ezért mindig gondban volt, ha a tonna, vagy az idő megszokott jelét a „t”-t leírta a táblára, hosszasan erőlködött, hogy kiejtse „tonna”, de a „t” nem ment, és végül ezer kilót mondott helyette. Az időnél átcsúszott, mert nem ejtette a „t”-t, leírta és kész. ’967-ben elítélték szervezkedésért, fölfüggesztették tanszékvezetői állásából, áthelyezték más Karra. Ezt persze akkor nem tudtuk, később sem tőle, hanem a szóbeszéd terjesztette, majd nemrég az egyik tudományos folyóiratban megjelent méltatásban olvashattuk. Professzortársaival arra készítették föl fiatal, általuk kiválasztott tanítványaikat, akik nem tudtak kiválasztásuk tényéről, hogyha a szovjetmintás rendszer megbukik, tehetséges tanítványaik legyenek a fölkészült erő, az országot továbbvinni a pusztítás után. Ugyancsak kilencven éves a szovjetmintás rendszer egyik erős támasza, biztosan ismerik is egymást, lehet köze volt szeretett tanárunk elítéltetésében. Szerencsére Sváb tanár úr nem került a halállistára, ma is alkot, és szerencsénkre tanított bennünket is. Egyik másikunk kiválasztott lehetett, ma már nyugdíjasok vagyunk, és tudva, nem tudva elvégeztük tisztességgel feladatunkat, a másik oldal kiválasztott támaszai pedig, így vagy úgy meggazdagodtak, anyagilag. Ők tudták, hogy kiválasztattak, éltek is vele, és ma is itt vannak közöttünk ők, vagy jó pozícióba elhelyezett gyermekeik. Mindegy már hogyan nevezték őket, Dezső, Csaba, Dénes, László, Jóska, vagy éppen a rajzfigura Gusztáv nevét viselték, egyre megy. A rendkívüli időjárás megmutatta a Természet erejét, törvényeit, sok helyütt visszaállította eredeti állapotát. Az eltúrt hegyoldal, visszaszerezte területét, az átázott lösz fenyegeti az elszállított föld helyén épített házakat, az avatatlan emberi beavatkozás most értetlenséget vált ki, mástól várjuk a segítséget pedig, csak hagyni kellett volna a régit, vagy eljárni Sváb tanár úr óráira becsületesen, és eltanulni tőle a szakmai alapokat. A kíváncsi hallgató örült, hogy az egyszerű dolgok milyen természetesek, és mégsem vesszük komolyan a tényt. Arhimedész sem tudta volna eldönteni az ajándék királyi ékszerről, hogy ötvözet és nem színarany, ha előtte, fürdőzés közepette, nem fedi föl a vízben úszó, belemerülő tárgyak súlykönnyebbedését, és hiába kiáltotta azonmód pucéran kiugorván a fürdőmedencéből, „heuréka, rájöttem”, a csalók nem jöttek rá, milyen igaza van. Fölfedte a természet egyik mindennapi törvényszerűségét, és a szerint cselekedett, a csalók ráfizettek. Hétvégi házunk telkére rádőltek a patak túloldalán magasra nőtt, idős fák, kár nincs, szerencsére az innenső oldaliak károkozását, kivágásukkal már megszüntettük. Ám felénk haladva az eltúrt patakmeder, a mesterséges tó miatt föltornyosuló, és hosszú ideig mozdulatlan domb most megindult, és a Természet visszaveszi hosszú idő után a sajátját, Sváb tanár úr szavaival, beáll a természetes rézsű, és a támasz, nem elég erős!