Velem mindig történik valami…Lecsatoltam a nadrágszíjamat, és megmutattam unokámnak, jöjjön hozzám. Hurkot készítettem a csatos részéből, belebújtattam a kézfejemet, vezethetsz. Rám bízta az édesanyja, de nem tartottam elégnek a karjára írt telefonszámot, sokan vannak, és ő, mint a villám cikázott egyik árustól a másikig, így lelassíthattam, követhettem, nem veszik el. Imádja az állatokat, hasonlóan társaihoz, nem is szívesen jött cicát árulni. Náluk születtek, öten, és ez a kettő nem kelt el az ismerősök között, így a vásárban kerestük várható megajándékozottat. A türelem elfogyott az ácsorgásban, ezért került elő a nadrágszíj. Végigjártuk az állatsorokat, majd mindegyik eladótól volt kérdezni valója, magam is szívesen hallgattam, mi minden létezik még az általam ismerteken kívül. Kínaiak fizettek előre, majd jönnek a kacsáért, németek vásároltak tenyészteni, mint kiderült Dombóvár mellett vettek házat, ideköltöztek hozzánk, szerencséjükre bátaszéki sváb emberrel akadt dolguk, mert a mutogatás volt szókincsük egyetlen darabja. Megkérdeztem mióta laknak az országban, kiderült idén telepedtek le, nyugdíjasok. Megdicsértem őket, hogy legalább a német cégek adózatlan és megengedett nyereségük egy része legalább visszakerül az országba. Nem értették mondandómat, nem német tudásom híján, hanem ők erről mit sem tudnak, egyszerű emberek, jó nekik itt. Valahonnan az északi részről származnak, és délebbre szerettek volna költözni, reuma gyötri mindkettőjüket. Tettünk egy kört, a cicák még nem találtak gazdát, a konkurencia nagyon nagy, ajándék cicákból is változatos a kínálat, a mieinknél szebbek is akadtak. Már majdnem sikerült a cirmoson túladni, a kicsi lány a nagypapa fülébe súgta, ha viheti tizenegy puszit ad érte a papinak. Hiába, a papi lebeszélte róla, van elég vándormacska a környékükön, majd azokat megtanítja, szokjanak hozzá a simogatáshoz. Kis szabadidőt kaptam nézelődésre, a közelben megemelt hangra lettem figyelmes. Mikor odaértem már elment a megszidott vevő, nekem sorolta értetlenségét a hangoskodó férfi. Mit képzel, volt képe négyezer ötre, kettővel válaszolni. Alkudni lehet, de ismerem az árakat, ’89. óta evvel foglalkozom. Én föltaláltam magam! Nem törtem meg, nem járok kocsmába mint a többi, ha elviszem a feleségem a KIOSZK-ba megveszem a málnámat, neki a pohár sört, és szépen sétálgatunk a gesztenyék alatt. Az a véleményem, az ember úgy térjen haza, ahogyan elindult otthonról, és tovább törölgette a kezében lévő digitális masinát. Kifolyt az elem, most vettem egy illetőtől, nem működött neki a szerkezet, hogyan is működött volna, tanított és mutatta az eredményt, a megtisztított gép új elemekkel már villantott a kezében. Nézze nálam minden eladó, csak tisztességes ajánlatot adjanak. A hátam mögött két autóm egyike, azt is eladom, kis haszonnal. Úgy kezdtem ’89-ben is, megvettem azt, amit eladhatónak gondoltam, aztán egy sarokkal tovább álltam és ott már én árultam. Megkerestem a magamét, most már ide hozzák, az eladni valót, ismernek. A régmúlt mozgóárustól elköszöntem, és hazavittük az ingyen cicákat.