Velem mindig történik valami…Hárman voltunk a boltban, a személyzeten kívül. Nem is jött más, hét vége van, a gondos családok mindent megvásároltak, legkésőbb pénteken, és hét közben állandóan, hogy a vasárnapi ebéd ne szenvedjen hiányt semmiben. Mi is. Egyedül a bakonyi kenyér hiányzott, az is csak azért, hátha beugrik az unokánk, aki szívesebben eszi a bakonyi kenyeret az általam sütöttnél. Kevesen voltunk, a személyzet rendezkedett, záráshoz készülődtek, és ahogy láttam, ők is a hét végére hagytak egy-két vásárolni valót, azt rakosgatták a kosarukba. Régóta abban az üzletben szerezzük be szükségletünket, jól ismernek engem is, ez alkalommal ugyancsak kedvesen fogadtak. Volt bakonyi szeletelt, csomagolt kenyér és volt még két példány, nagy kutakodás után a Magyar Nemzetből. Az ott álldogáló hölgy ráhúzogatta a rengeteg bulvárlapot, közülük válogatott. A pénztárnál senki, nem baj, nem sietek, addig átlapozok egy újságot. A „3. évezred”, talán ezt a címet viselte, egyszer a bátyáméknál Egerben már volt egy példány a kezemben, levettem hát a polcról, és belelapoztam. Még mindig nem jöttek a pénztárhoz, bele is mélyedtem a lapozásba, az egyik hedlájnon megakadt a szemem, de a cím alatti apró betűket képtelen voltam elolvasni. A nyúlfarknyi cikkecske az emberi agy emlékezet megtartó képességének megfejtését tartalmazta. Érdekes, meglepő felfedezés, előkaptam okos telefonomat, és kifényképeztem. Már vissza akartam helyezni a lapot a helyére, amikor az őrző-védő rám förmedt, itt nem szabad fényképezni. Már nem fényképezek, készen is vagyok, de miért nem, honnan veszi ezt a dolgot? Sehol sem szabad, egy üzletben sem, ezt tudhatná. Nem tudtam, másutt örültek annak, ha továbbviszem hírüket fénykép formájában is. Itt nem szabad fényképezni. De hiszen nem is kegyed az üzlet képviselője, honnan veszi ismereteit, talán elolvasta az üzleti szabályzat paragrafusait. Ilyen értetlen, buta embernek hiába magyarázok, majd hívom a vezetőt, ijesztett rám. Jött a vezető helyettes, nem tudja, hol van a szabályzatuk, jöjjek hétfőn, akkor a vezető lesz szolgálatban. Az egyik hölgy rám szólt ne tartsam föl, a forgalmat, ő tanúskodik lehetetlen viselkedésem mellett. Tudhatná, maga korombeli, én 62 vagyok, hogy nem lehet fényképezni. Én vagyok én, de nem vagyok 62, mutatkoztam be, a hölgy is megmondta nevét, nem értettem, de amit értettem azt érthetőbben mondta, maguk mind ilyenek, látom, mit tett a kosarába, látom, mit olvas! Az őrző-védő eltakarta nyakban viselt pedigréjét, azért még megkértem, ha névtelenül is hadd mondhassam, hogy ő is értetlen és buta, amivel kiegyenlítjük egymás számláját. Beleegyezett! A kedves, jól ismert elárusítók, kevésbé kedvesen köszöntek el tőlem, megígértem hétfőn jövök. Valóban érdekel, mi jogunk van nekünk vásárlóknak, azoknak, akikből élnek. A pénztáros megérkezett, a 62 éves hölgy mögöttem, még mindig pörlekedett, fölöslegesen, és hozzá kapcsolódott a másik hölgy is, aki hallhatta vitánkat, nagyokat kacsintgatott, mosolygott hozzá. Észrevettem, Magyar Nemzet volt a kosarában!