Velem mindig történik valami…Tartalmas államfői beszédet hallottam, és tökéletesen egyetértettem minden mondatával, különösen azzal, ami az oktatás fontosságát hangsúlyozta. Mennyi idő fog eltelni, amíg olyan pedagógusok tanítják gyermekeinket, unokáinkat, akik tudják is, hiszik is, amit mondanak? Negyven év! Először új pedagógusgeneráció kell. De őket kik fogják a „Jóra „ tanítani? Azok vajon, akik a bérharcot fontosabbnak tartják a tanításnál? Azok, akik az iskolában nem tanítják meg a tananyagot, a szülőkre hárítják a megértetést? Olyanok kellenek mindenekelőtt, akik megtanítják a jövendő tanítóit, tanárait, vagyis: „pedagógusok” kellenek. Gyermekeim szülői értekezletein egy-egy alkalommal vettem részt, összesen kettőn, utána már az Édesanyjuk járt az értekezletekre. A lányomnál éppen a matematikatanár méltatlankodott az értekezleten, hogy a gyerekek nem akarják megérteni a „számrendszereket”, pedig milyen egyszerű, és nekifogott elmagyarázni a hármas számrendszert, merthogy azt sem értik tanulói. Hát nem egyszerű, nincs hármas számjegy, hanem a hármas tíz, a négyes meg tizenegy, az ötös meg tizenkettő a hatos meg éppenséggel száz! A szülők, nem lévén közöttük hozzáértő, hüledeztek. A tanárnő elégedetten fordult hátra, de arcáráról lefagyott a mosoly, mert bizony a szülők sem értették, az eszmefuttatást, és azt gondolták, ezt meg is mondják azonnal. A tanárnő hirtelen még tanárabbá változott, és szegény szülőkkel kezdett élcelődni: mi az, hogy nem értik, nem magyaráztam érthetően? Biztosan értelmes volt a magyarázat, de mi csak tízesekkel számoltunk, azt ismerjük, szólt bátortalanul egyik szülőtársam, mégis jobb lenne, ha itt az iskolában tanulnák meg a gyerekek ezt a dolgot, meg mást is. A tanárnő, most már főiskolai tanárrá változva kiadta magából a tutit: sajátítsák el Önök is, kedves szülők a matematikát, segítsenek otthon, már így is késésben vagyunk a tananyaggal! Megelégeltem a kioktatást, és kérdezésre emeltem a kezem. Tanárnő kérem? Tessék! Kérem szépen, válaszolja meg mennyi tíz meg tíz. Megvetően jött a válasz: húsz! De tanárnő kérem, nem ez a helyes válasz, hanem 14, mert én tizenhatos számrendszerben gondolkodtam. A szülőtársak megkönnyebbülten, szinte hálásan tekintettek rám. Fölálltam, tisztelettel elköszöntem, és miután otthon elmeséltem a történteket, a következő szülői értekezletre már nem én mentem.
Fiamnak régi munkatársam lett az egyik szakmai tanára. Villamos tervező technikusként , estin végezte a villamosmérnökit. Őt csak arra kértem, mint régi munkatárs, figyeljen jobban a gyerekre. Meg is tette! Nem volt köszönet benne. A szülői értekezleten az osztályfőnöke, pedig előrevette a „négyeket”, köztük gyermekemet. Másra lettem volna kíváncsi, nem arra miként nincs megelégedve a „négyekkel”, hanem arra, miként tesz meg mindent annak érdekében, hogy megelégedett legyen. Természetesen, mint szakmatársat, engem is bevonva ténykedésébe. Vagyis: „Jó” emberekre vár az oktatás megújulása is!
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése