Velem mindig történik valami…Elmúlt éjfél, az utolsó hatosok egyikére szálltam föl, egyedül voltam. Nagybátyáméktól, ahol nagyméretű műszaki rajzomat sikerült befejeznem, vagyis álmosságtól reszkető kezemből kiesett a tuskihúzó, telefröcskölve alkotásomat, igyekeztem albérletembe. Sanyi bátyám megígérte, hogy reggelre helyrehozza a tönkretett művet, majd menjek be érte tíz előtt, hogy időre beadhassam a tanszékre. Hittem is meg nem is, de bizakodtam. A második megállóban, a kocsi túlsó végén fölszállt egy fiatalember, álmos szemeimnek ismerősnek tűnt, feléje közelítettem. Ő is így tett, a kocsi közepén találkoztunk össze. Szevasz-szevasz után érdeklődtünk egymás dolgai iránt, megkérdeztem, hogy vannak a testvérei, akikkel együtt jártam versenytánc-tanfolyamra, ő is érdeklődött bátyám felől, rúgja még a bőrt, benn van még a csapatban, mert ő már abbahagyta a focizást. Testvérei jól vannak, a bátyám már nem focizik, aztán a Moszkva térhez közeledve elköszöntünk, mondja nekem, szevasz Gyurikám, remélem, nem kell majd ennyit várni következő találkozásunkig. Meglepődtem azon, hogy Gyurinak szólított. Egerben laktok még, kérdeztem én búcsúzásként, mikor voltál otthon? Tágra kerekedett a szeme, az ajtó nyílt, ő a Moszkva tér előtti megállóban szállt le, de még visszaszólt, soha nem volt Egerben, Székesfehérvárott laknak. Véletlen egybeesés, minden stimmelt, és mégsem.
Pár napja Bélával, az öreg Radochay adjunktus unokaöccsével futottam össze. Persze az öreg Radochay már rég nem él, apósom évfolyamtársa volt az orvosin, de Béla mindössze tízzel hosszabb nálam. Gépjárműves szakemberként dolgozott a cégnél, sokszor bíztam rá kocsimat, vinné el vizsgára, én nem érek rá. Készséges volt, mindenben segített, hiszen a főnöke voltam, és egyébként is segítőkész, mondhatni igazi úriember volt. Most ramatyul nézett ki, nem veszem észre, ha nem szól. Beteg a szíve, kontrollra jár! Híres ügy volt, amikor a mindenki által megcsodált szépségű munkatársnőnkkel éppen ő, aki talán húsz évvel is idősebb volt, lépett élettársi kapcsolatra. Sokan „féltettük” őket, nem tart majd sokáig a kapcsolat, és majd fiatalabb társra lel az „asszony”. Nem így történt. Kitartottak egymás mellett, hiszen Béla valóban úriember volt a szó igazi, nemes értelmében. Most is együtt élnek, egymáshoz idősödtek, és most Béla panaszkodott, mert az asszony változatlanul sokat dohányzik, azaz sokat költ cigire. Vele, pedig pöröl a napi fél, egy liter fröccsnek való borért. Már ott tartok, hogy fölajánlottam lemondok a fröccsről, ha ő a cigiről. Na és belement az asszony? Igen. De hiába a tapasz, hiába a pszichológus, képtelen lemondani róla. Nekem megterem a félévre való borom, csak a másik félévre valót kell megvenni, a legócskább is megfelel. Leszálláshoz készülődött, na szevasz Gyurikám! Meglepődtem, ennyire rossz a memóriája, nem emlékszik a nevemre. Szevasz Béla válaszoltam, és ekkor néztünk először mélyen egymás szemébe. Eltűnődtem, eszembe jutott Bélának szép, nagy, kék szeme volt, neki fekete!
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése