Velem mindig történik valami…Alig töltötte be második évtizedét. Amikor rákérdeztem hogyan telt a Szilveszter, milyen fogadalmakkal megrakodva tekint az újesztendőre, válasza egyszerűen így hangzott: semmivel, úgysem tudom megtartani, túlnőttem a fogadkozásokon. Persze kívánságaim vannak magammal szemben is, de az élet fogja alakítani cselekedeteimet. Bölcs gondolkodás. Magam is így vagyok evvel. Ági barátom, kedvesen mindazt kívánta nekem az újesztendőre, amelyeket magam is szívesen kívánnék magamnak, így tapintatosan/ügyesen megkerülte, nehogy valami kimaradjon jókívánságai közül.
Elgondolkodtam, mi is hiányzik nekem személy szerint. Az eltelt évek során sok minden megadatott, kijutotta jóból, elszenvedtem rossz dolgokat, amelyekről utóbb kiderült, hogy épülésemet szolgálják. Ismerősökkel találkozva gyakran, majd mindig elhangzik a szokásos, udvarias kérdés: Hogy vagy? És ekkor elkezdődik a panaszáradat, ez fáj, az fáj, evvel járok orvoshoz, megoperáltak, lábadozom, egyre nehezebben járok, ilyen, olyan kezeléseken veszek részt. Fölhívtam Tónit is, volt főnökömet. Egész idő alatt magával foglalkozott, rossz a szeme, nem lát csak nagyítóval, járókeretet használ, de Petri Pali, volt pályatársa, vele egykorú nyolcvan fölötti, maga jár bevásárolni, tette hozzá. Nem beszélt azonban fiatal kollégákról, akik már eltávoztak sorainkból! Sajnálom őt, hiszen tizenöt dédunokája, unokái, gyermekei mind sikeresek, bár közülük egyik-másik távol él, USA, Ausztrália, de minden áldott nap beszél valamelyikükkel a Skype segítségével. Tóni törtető volt, sokszor kegyetlen és cinikus másokkal szemben, amit nekem is módomban volt tapasztalni, de adott is, ha tehette annak, akire számot tartott. Boldog lehetne, nem az! Nekem mindenem megvan: házam, autóm, öltönyeim garmadával, jártam a világ sok részén, vakbél, orr, epehólyag, visszér, szívoperáció, asztma, mind-mind részei életemnek, de milyen jó volt karácsony másnapján az egyik, majd a másik gyermekemnél együtt lenni, látni, hogy rendben vannak, és ezt maguknak köszönhetik. Ha tehetik, évközben is gyakran meglátogatnak bennünket, nagy örömünkre. Mit is kívánhatnék magamnak? Legyen erőm elviselni a rám váró, és ember számára elkerülhetetlen további eseményeket, ne veszítsem el gondolkodó képességem, hallgathassak, játszhassak zenét, segíthessek azokon, akiken tudok, gyönyörködhessem unokám fejlődésében, tudjak örülni mások sikereinek, és ha úgy adódik, legyen bátorságom szembenézni a számomra is véges idő eljövetelével. Vagyis legyek boldog, semmivel sem jobban, mint az elmúlt esztendőben! Szerényebb díszletekkel, ám nagyon jó műsorral rukkoltak elő a Pannon Filharmonikusok, a roppant tehetséges és szimpatikus New Yorkból érkező Steven Mercurio karmesterrel, a Roby Lakatos Ensamble cigányzenekar virtuózaival. A szünetben elfogyasztottuk a csoki hegedűket, koccintottunk, és megittuk baráti körben az újévi pezsgőt, és hujráztunk, amikor ráadásként még elhangzott a Pacsirta és a Monti Czardas. Mire vágyhatom még: szeretetet adni és kapni, észrevétlenül!
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése