Velem mindig történik valami…Az év utolsó napján fölhívtam ismerősömet. Nagyon régi az ismeretség, és végig felhőtlen volt kapcsolatunk a hosszú idő alatt. Mindig megteszem azokkal, akik fontosak számomra, hogy ha semmi nem akadályoz, akkor telefonálok, és nem üdvözlapokkal –ma már SMS-sel, vagy e-mail útján- kívánok minden jót, köszöntök névnapot, újesztendőt. Trethon Ferenc, régi-régi kormányhivatalnok, -a nyilatkozat idején történetesen munkaügyi miniszter volt-, még békebeli, magyarázta az őt interjúvolónak. Barátait, ismerőseit, ha kérni akar, hivatalosan, vagy netán magánszemélyként, veszi a fáradságot, és ő tárcsáz személyesen, erre nem sajnálja az időt. Mint mondta, olyan furcsa lenne számára, ha a hívott félhez titkárnőjén keresztül jelentkezne be: „Trethon et. keresi XY.-t, azonnal kapcsolom”, mondaná Mancika. Ki nem állhatja, ha őt így keresik, ő még a régi szokások híve. Év végén e-mailek tömegét kaptam: nekem, Ferencnek Jóskának, Juditnak, és még –ez oda is van írva- 32 személynek kívánok „Áldott, szeretetteljes, békés, boldog Karácsonyt, és sikerekben gazdag Újesztendőt“. Fuj! Barátaimmal kapcsolatban ez jár a fejemben, és veszem a telefont! Öt is fölhívtam nem alkalmatlankodom-e, föl szeretném keresni, mert egy kis ajándékot vinnék. Ebédeltek már? Bizonytalan hang hallaszott, már készül, de még nem. Majd elmegyünk az unokákhoz a közeli faluba, folytatta volna, de rövidesen ott leszek kijelentésemre, megadta magát, várlak. Találkoztunk, kezet fogtunk, megöleltem, de éreztem ez egy kicsit több volt a kelleténél, kezet csókoltam a házasfélnek, és átadtam kis könyvemet, amit unokámnak írtam „a la natur”, csomagolatlanul! Te értesz a technikához kérdésre, bizonytalan bólintásom ellenére megbízott bennem, és megmutatott egy Sennheiser rádiós fülhallgatót, állítanám össze, karácsonyi ajándék volt, felesége számra. Nagy dolog! Minden dugasz csak a saját, hozzá passzoló csatlakozóhoz illeszkedik. Vagyis sikerült! Te értesz hozzá, hogyan kell a sok csomóba fogott, letöltött képekből törölni, mert engem a Naplemente érdekel, nem tudom, mit keres itt is a „Jucus”, meg a többi nem Naplementés fölvétel. Megpróbáltuk siker nélkül, de mást viszont sikerrel megoldottunk laptopján. Tanácsom laptopja használatához a szokásos volt, ne tedd azt, amiről nem tudod, mire lyukadsz ki. Akkor kérlek mára elég! Özvegyként kerültek egymás mellé, megmutatta a két család unokáit, gyermekeit, megtudtam ki hol él, mivel foglalkozik, és nem vettem észre, mint utóbb már tapasztalom magamon, hogy az egyik legszebb erény tudni, mikor van itt a kívánatos távozás ideje. Amikor még dolgoztam ez a véremben volt. Úriemberként, tapintatosan, szinte simogatásszerűen érzékeltette, eltelt az idő. Dedikáltam művemet, elköszönéskor, amikor kezet fogtunk, megöleltem ismét, úgy éreztem erősebb volt a kézfogás, az ölelés. Baráti! Rövidesen jött az e-mail: András, amit mutattál, azzal csak részben jártam sikerrel. Hm, én sem tudhatok mindent, de próbálkoztam, remélem, a válasz e-mail kisegítette tanácstalanságából. Igaz Rudikám?
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése