Borkészítmény
Bejegyezte:
drpetreandras
| 2010. január 19.
Velem mindig történik valami…Szomszédom, Sándor bátyám mindenhez értett. Alföldi iparosemberként, ha kellett házat épített, hegesztett, esztergált és főzött, méghozzá nagyon finom, szokatlan ízeket párosítva. Káposztás, paradicsomszószos, vagdalt húsos kompozíciója elnyerte mindenki tetszését. Szakmáját tekintve hentes és mészárosként élte le élete nagyobbik részét, aztán a Rákosi időszakban ő volt a fölvásárló a húspiacon, neki kellett számot adni arról, hogy minden sertés megfialta az előírásszerű tíz malacot. Nála mindig rendben volt a statisztika. Csak azt írta össze, hogy kinek van anyakocája, a rubrikákat meg otthon töltötte ki. A sertések nem tudtak a statisztikáról, annyit fialtak, amennyit tudtak, Sándor bácsi föl, vagy lekerekítette a számokat, az összfialás az előírtaknak megfelelően alakult. Ha aztán kevesebb lett a beszolgáltatott állat, akkor a vész vitte el a hiányt. Többet, mint az előírt, soha nem fialtak a kocák. A többlet fölhasználásában, szakmája szerint ő is részes volt, elintézték a feketevágást a tanyán, messziről lehetett látni, ha idegen közeledett, biztonságban voltak. Ő javasolta nekem, készítek bőséges almatermésemből bort, nem kell hozzá más, mint cukor, aztán a természet elvégzi a maga dolgát. Segítséget is ajánlott, ne bajlódjak egyedül, majd ő szeleteli, darabolja az almákat, gyakorlata van benne, én meg hordom a vizet, aztán ráöntjük a cukrot, és várunk. Rengeteg almám termett, nekifogtunk reggel, estére végeztünk. Belefeledkeztünk a sok munkába. Ha korgott a gyomrunk almát rágtunk, ha megszomjaztunk, bort ittunk, amit a jobb hangulat elérése érdekében bortermelő munkatársaimtól szereztem be. Fehér is volt, vörös is volt, mind a két demizson kiürült, mire végeztünk. Mások mesélték, akik arra jártak, és nem köszöntünk vissza, hogy a nagy hordók mellett ülve gondoztam Sándor bátyám ujjait. Éles kése bizony nemcsak az almákat, hanem nagy igyekezetében, a fájdalmat semmibe véve, hüvelykujjait is összevagdalta. Jómagam nagyokat nevetve vigadtam Sándor bátyám „ügyetlenkedésén”. Nagyot vacsoráztunk, aztán eltettük magunkat „másnapra”. Eltelt egy hét, kettő, de az elkészített almamust nem akart forrni. Fajtaélesztőt bele, fűtőszálat bele, alacsony a hőmérséklet, vizet bele, sok a cukor a mustban, ajánlották a hozzáértők. Hiába minden, az almabor elkészült, de minősége sok kívánnivalót hagyott. Először tisztán, később forralt bornak fölhasználva ittam, majd pedig betérő vendégeimet itattam „finom” borommal. Senki nem utasította vissza, de a kérsz még egy pohárral kérdésemre általában nemmel válaszoltak. Egyvalaki, Guszti volt az, aki Sándor bátyám szalonnájától, szalámijától jóllakva vállalta a második, alkalomadtán a harmadik pohárral is remekemet. A hajnali gombaszedés után járt mifelénk, és soha nem utasította vissza a szalonna, szalámis, almaboros kínálást. Kíváncsi kérdésemre, hogy lehet, neki ízlik a borom, annyit válaszolt: minél előbb szeretné, ha elfogyna, és rendes, tisztességes borral kínálnám már a következő alkalommal. Nem sejtette, van elég, még jó hektónyit kell várnia!
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése