Velem mindig történik valami…Megjött az apály, a két csiga megfeledkezett róla, mert annyira belemerültek a társalgásba. Csak azt vették észre, hogy kinn vannak a lapályon, és fölöttük tűz a forró tengerparti Nap. Egy ideig bírták a meleget. Éppen arról beszélgettek hogyan telik az idő, mert azt vették észre, mindkettőjük számára egyformán múlik el egyik nap a másik után. Az apály után jön a dagály, aztán megint ugyanúgy ismétlődik minden. Mi lenne, ha nem lenne ez a folytonos, ismétlődés? Akkor is telne az idő, hát persze csak nem vennéd észre, mondta egyikük. Most kipróbálhatjuk, de menjünk egy kicsit távolabb, mert ott már árnyékban vagyunk az ártéri fák alatt, a tenger nagyon visszahúzódott, a lapályon. Egyikük el is indult, a másik még egy ideig várt. Megvárta, amíg társa beér a fák közé. Szíve dobogását számolta, a szíve volt az „órája”. Amikor elérte az árnyékot visszaszólt a csiga: itt vagyok már az árnyékban! Társa egy kicsit később szerzett tudomást a tényről, mert időbe telt, amíg a hang odaért hozzá. Lám milyen érdekes, láttam, amikor megállt az árnyékban, azóta már ötöt dobbant a szívem, és csak most szerzek tudomást róla az „órám” szerint. Elmélázott az érdekességen, és megállapította, nem csak a helyét változtatta meg a társa, hanem ő már öt szívdobbanással előbb a fák alatt volt. Ez roppant érdekes, számára ezek szerint másképp telt az „idő”. A csigák elfogadták ezt az érdekességet, és megállapodtak abban, hogy ezek után, ha helyüket változtatják, nem csak a távolságot fogják figyelni, hanem az eltelt időt is. Számukra ezek után a történések, események akkor lesznek egyidejűek, egybeesők, ha mindegyikük tudomására jut, és hogy ne kelljen sokat várni, nem a hangjelet, hanem a fényjelet veszik alapul. Ha nincsenek nagyon messze, akkor látni fogják, ha kiabálás helyett, azt úgysem nagyon szeretnek, egyik szemüket behúzzák jelzésképpen. A csigák nagyon okosak voltak, még egy formulát is gyártottak az eddigi helyett, nevezetesen, hogy a két esemény közötti út hossza bárhonnan nézzük is, tudjuk, mindig ugyanakkora, azaz változatlan /invariáns/, most majd az időt is számbavéve, új formulát használnak, és azt tekintik változatlannak /invariánsnak/, hiszen megtapasztalták, hogy az egyidejűség, egybeesés így kívánja. Észrevételüket olyan jelentősnek találták, hogy megjelentették a csigák tudományos periodikájában. Az eset nem a közelmúltban történt, a csigák évmilliókkal ezelőtt éltek, semmivel nem voltak sem butábbak, sem okosabbak a maiaknál. A csigák sajnos periodikájukra nem vigyáztak eléggé, az évmilliók viszontagságait nem bírta ki, ezért kellett jönnie Albert Einsteinnek, hogy a dolgok menetén újból elgondolkozva, az emberek számára is fölfedje a csigák által már évmilliókkal ezelőtt megtapasztalt valóságot, és megállapítsa újfent, hogy (/ct/ a négyzeten) és (/távolság/ a négyzeten) különbsége változatlan, azaz invariáns. Fölfedezése láthattuk nem forradalmian új, az emberiség számára 2005-ben volt mindössze százéves, de az óta létezik, amióta a Világmindenség.
A „relativitáselmélet” kiinduló összefüggése, bár szokatlan, ám ilyen egyszerű!
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése