Velem mindig történik valami…Elevációs szög 20 fok, depressziós szög 30 fok, a teodolit másfél méter, mekkora a tó túloldalán álló templom magassága, hangzott a feladat. Náluk voltunk téli szünetben, a feladat bátyámnak szólt, de én oldottam meg. Sanyi bácsi ezután csak úgy szólított, ha hozzájuk mentem „András, ki nem olyan, mint más, hegyesse…, mint a darázs, …”,és itt következett még valami. Nagyrészt neki köszönhetem, hogy mérnök lettem. Segített, ha késésben voltam a beadandó műszaki rajzzal, helyre tette gondolataimat, ha valami nem ment. Végzés után, ha hozzájuk mentem, már avval várt: na ugye, hogy a nabla nem vektor, belátod már végre? De vektoroperátor! Ez igaz, ismerte el.
Gyerekként, nyaraláskor, amikor még az unokatestvérek szülei is együtt voltak, ő elvolt magában. Számolgatott, este a csillagos eget kémlelte, csak úgy szabad szemmel. Titokban lemásoltam csillagtérképét, beírva a csillagneveket. Algol, Betelgeus, Rigel, Aldebaran,… emlékszem máig, aztán már együtt szemléltük az eget. Okított, nevelt, néha taslit adott, csak úgy szeretetből.
A várban, egy újságszélre húzott kottavonalakba jegyezte a már bevonult szovjet fúvósok játékának dallamát. Azt hitték sifrírozik, elfogták! A családtagok közül ő jött meg utolsóként a fogságból. Karpaszományosként vitték el, amikor hazajött elvégezte a gépész, majd az olajmérnöki szakot. A Maszolajnál vezető szeizmológusként irányította a robbantásos méréseket. ’56-ban ott volt a rádiónál, meg még ki tudja hol. Leváltották, harmincnyolc éves korától nyugdíjazásáig műszerészként kellett dolgoznia. Tudta, hogy vezetőutódja buktatta le, nem törődött vele, most így tartotta el a három gyereket feleségestől.
Abszolút hallása lévén mindig felszisszent, gyakran felüvöltött, ha gyerekei, vagy én melléfogtunk a zongorán. A leütött akkordok hangjait, egymás után sorolta. Mozart török indulóját gyakoroltam, amikor azt mondta: elég! Ide figyelj!
Leült a Försterhez, és megmutatta mit kellett volna játszanom. Akkor hallottam először zongorázni. A hadifogságban lefagyott a hüvelykujja, az oktávfogásokat glissando játszotta. Elámultam azon mire képes!
Gimnazista korában eldőlt, hogy ő mérnök lesz, hogy zenél is az nem baj. Ez volt nagyapa nézete. Mérnökként is kiváló eredménnyel végzett, noha a záróvizsgára nem szándékozott elmenni, így akarván kikényszeríteni zenei érdeklődésének érvényesítését. Feltűnően szép ember volt. Szénfekete szeme, haja, egyenes vonalú orra, talányos mosolya, szálfaegyenes termete, elegáns mozgása Gregory Pecket idézték.
Sokgyermekes, csallóközi áttelepítettek lányát vette feleségül. Erzsike néni -aki megélhetésük érdekében, önálló nyugdíja nem lévén, színházi jegyszedőként, dolgozott halála napjáig- halála után Sanyi bácsi szavát többé alig lehetett venni. Csak klasszikus zenét hallgatott, reggeltől estig. Fél évvel élte túl feleségét.
A zene volt a veszte, a zene volt a vigasza. Ő volt Édesanya fiatalabbik fivére.
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése