Velem mindig történik valami…Ezek az emberek valamikor kivételezett helyzetben voltak, most teli vannak panasszal. Végzik az őszi betakarítást, elteszik a termést, és nem kell piacra járniuk zöldséget, gyümölcsöt beszerezni a vitaminhiányos téli hónapokban. Kiskertjük valóban kicsi, rajta egy-két éjszaka eltöltésére alkalmas bungalóval, mellette a szerszámok tárolására zárható fabódé. A büdös víz melletti telkek művelői ilyen-olyan támogatással a hátuk mögött szerezték, örök használatra a pár négyszögöl kertet. Milyen támogatás volt ez tulajdonképpen: vagy szakszervezeti, vagy párt, vagy nőszövetség, vagy talán a népfronttól kapták, külön kijárással. Ők voltak a kis emberek. Ők ezt a lehetőséget használhatták ki előnyeikre. Ha már volt lakás, többnyire a panelprogram következtében, akkor következett az autóprogram, azután pedig a kiskertprogram, és mindenki egyenlőnek érezhette magát. Nem volt több a nomenklatúrának sem, csak különb. Ők nem panellakáshoz jutottak, hanem a kiváló szolgálati lakásokhoz, ingyen. Nem kellett évtizedet várakozni a lakásra, autóra, hanem megkapták a hivatallal, a beosztással együtt örökhaszonbérbe. A lakások az ő ízlésüknek megfelelően épültek, karbantartás, fölújítás nem nekik okozott gondot, hanem a cég beruházási egységének, csak szólni kellett, és ment minden, mint a karikacsapás. A nómenklatúra, ha nem lett volna sikk, autóra sem gyűjtött volna, mert megjárt a szolgálati autó, amit kényükre-kedvükre használtak a hivatalos utakon túl magáncélokra is. Ha nem tudtak autót vezetni, a sofőr, minden titkok tudója, a nap minden órájában rendelkezésre állt. Ha tudtak vezetni, akkor oda autókáztak, ahová kedvük tellett. Bor, sör, pálinka, az igényesebb pezsgő fogyasztása sem volt akadály. Ha embert gázoltak részegen, és netán elítélték őket, felfüggesztették büntetésüket. Egy emberhalál okozása a kisvárosi pártbizottság titkárának három hónapos, le nem töltendő börtönbüntetésbe került. Persze leváltották a titkárság éléről, példát statuáltak, hogy azonnal kinevezzék személyügyi vezetőnek anyavállalatához, oda, ahonnan a pártbizottságra került. Vissza az informális kapcsolatrendszerbe, a lefelé bukás elképzelhetetlen szégyen lett volna. A kiskert persze nekik is járt, de nem a büdös vízhez és nem néhány négyszögöl. Meg aztán minek is, hiszen mindent használhattak, kihasználhattak!
’90-ben nagyon megijedtek, de hamar ocsúdtak, és nekik jutott a szép ház, a cégtől kivásárolt gépkocsi, újbóli megválasztásuk a pályázati kötelezettség „súlyos megpróbáltatásai” ellenére vezetővé, mert a kinevezők is a nómenklatúra tagjai voltak. Minden mindenkié volt, a kicsiké a kevés a nagyoké a sok. A kicsi boldog volt a hazavitt hulladékkal, a nagy nem volt elégedett a helyzetével. Sokan eljutottak a hozzá nem értés szintjére, a birtokba vett vagyon elúszott. A kivételek milliomosok lettek, vagy ha nem, hát ügyetlenek és igénytelenek voltak. Aki nem hiszi, járjon utána! Mi tettük a mát olyanná, amilyen, mi változtassunk! Olyan erények, mint becsület, tisztesség, feledésbe merültek, vajon újraélednek.
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése