Velem mindig történik valami…A hátralévő út könnyűnek mutatkozott, az időjárás szebb volt, mint remélték, elindultak. Fölszerelésük a lehető legjobb gyártóktól származik, egészségi állapotuk kitűnő, az éjszaka kipihenték magukat, előre hát, az utolsó szakasz következik, majd a csúcs. Szépen sorjáztak egymás után, időnként váltották az elől haladót, mert annak a dolga a legnehezebb fizikailag és mentálisan is. Az utána jövök az ő lábnyomaiba taposnak, ne kelljen a mély havat újból és újból megtörni. A csúszós, meredek jéghátakon a karmos bakancsok is kihasíthatják a jégdarabokat, a megcsúszás újabb terheket ró a társakra, hiszen váratlanul érkezik, és a hirtelen rántás a kötélen másokat is veszélybe sodorhat. Minden rendben haladt, mindaddig, amíg a „Természet” meg nem gondolta magát, és eltért az előrejelzések biztató kilátásaitól. Az oxigénhiányos levegő besűrűsödött a szél korbácsolta hó-szemcséktől, a vezető dolga mind nehezebbé vált, lassan már csak a közvetlenül előtte álló feladatra, a következő biztonságos lépés megtételére korlátozódott. Most kellene visszafordulni, merült föl benne a gondolat. Társai azonban másképp ítélték meg helyzetüket, a szél majd elül, és haladhatnak tovább. Várjunk, elég tartalékkal rendelkezünk, a csúcs föladása semmivé tenné eddigi erőfeszítéseinket, a fölkészülést, az anyagiak megteremtését, a megmászásra kiadott engedélyek beszerzését. A megszabott határidők be nem tartása újabb költségekkel járhat, talán eltiltják őket az újabb próbálkozástól. Na és a dicsőség: ezen a hegycsúcson ember-milliárdok közül ők lesznek az elsők, a csúcshódítók. Körbetekinthetnek, fénykép készül, élménybeszámolók következnek, könyvet írnak, és megvalósul életük egyik nagy álma, a következő álom előtt.
Rosszul számítottak! A szél nem csöndesült el, a hó-szemcsék jégszemcsékké formálódtak, és lerakódtak a lankásabb peremeken. A szél erőssége váltakozva erősödött, gyengült, az erősödés egyre fokozódott, a gyengülés elmaradt. Vészjelzéseiket a kapcsolattartók nem érzékelték, a technika fölmondta a szolgálatot, elvesztek a világ szeme elől. Keresésükre indultak a képzett serpák, a technika csak később jöhetett számításba, a jégviharban a mentőhelikopterek nem vállalták a fölszállást. Hegymászó honfitársaik, utaztak a helyszínre, hogy a mentés föladását megakadályozzák, a hatóságok újabb harmincezer eurót számítottak hozzá a kiadott engedélyhez. Az akció eredménytelenül lezárult, csak egy holttetem került felszín közelébe, melyet az irdatlan magasságból lehozni lehetetlen. A hozzátartozók beperelték az illetékeseket. A harmincezer euro megszerzésére irányuló gyűjtőakció két hét alatt sikeresen zárult. Ez nagyjából tízmillió forint. A siker elmaradt, a dicsőség helyébe a dicstelen halál lépett.
Nap- nap után hallom, hogy rákos gyermekek életének mentésére indulnak gyűjtések, nem tízmilliót, csak egy-egymilliót kellene adományozni, de sajnos ezek az egy-egymilliók nagyritkán gyűlnek össze. Dicsőség helyett, életre!
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése