Velem mindig történik valami…Nemzeti kincsünk, költőink által megénekelt természeti csodánk, védett madaraink lakóhelye, vándormadarak pihenőhelye, a Fata Morgana titokzatos megjelenésének színhelye, Európa Kulturális Öröksége a Hortobágy. Ma természetesen már nem hatóságilag körözött betyárok bujkálnak a meggyérült nádasokban, hanem turisták szórakoztatását végző, ám a régiek tudományát ismerő, csikósok, gulyások, pásztorok mutatják be lélegzetelállító tudományukat. A kilenclyukú híd közelében van étel, ital, és részt lehet venni pusztai utazáson, lovak által vont, a mai technikát alkalmazó, gumikerekes kocsikon. A Hortobágy belföldiek és külföldiek kedvelt utazási célpontja, a pusztai életet bemutató skanzen. A környékbeli városokban rendezett konferenciák résztvevőit is szívesen viszik ki a szabadba, ahol, a lefektetett lovakon állva pattogtatja az ustorát a betyár, két lovon egy-egy lábbal állva vágtatnak a merészebb csikósok, a pulikutyák szorgalmasan terelgetik a szétszéledt gulyát, vagy nyájat, és megcsodálhatjuk a vágtató ménest. Nemzetközi tanácskozás zajlott Debrecenben, az energia, főleg villamos energia jövőbeli kilátásait vitatták a résztvevők. Kanadai vendégünk is volt, egy hölgy, aki vállalkozott a pusztai kocsitúrára. A kocsin keresztbe helyezett padokon foglaltunk helyet, debreceni ismerősünk, a főrendező mindenkinek megmutatta elfoglalandó helyét. A bakra szerettem volna ülni, de ő határozott udvariassággal megkért üljek kanadai vendégemmel a hátrébb lévő padra, legalább beszélgetünk a majd kétórás kiránduláson. A bakra a Győri vezérigazgatót erőltette föl, mondván vezetőnek a hajtó mellett van a helye.
Nekivágtunk az útnak, hamarosan kisütött a „gatyarohasztó” pusztai Nap. Negyedóra múlva már mindenki levetkőzött, csak a szemérem diktálta meddig.
A hajtó erősebb iramra ösztökélte lovait, talán a hőséget is ez által kívánta mérsékelni. Jól esett a lanyha pusztai szél. Láttunk mi mindent, nyájat, gulyát, a sziken futkározó madarakat, ménest terelő csikósokat. Egyvalami nem tetszett a vezérigazgató úrnak, nevezetesen, hogy az ő oldalán húzó ló, az indulás után elkezdett szellenteni, ami a későbbiekben csak fokozódott, lassacskán minden lépés után elhangzott egy durrantás, és fröcskölés a felemelt lófarok alól. A vezér először letörölte a fröccsöt, de később belátta hiába, egyik jött a másik után. Megkérdezte a hajtót, lehetne tenni valamit ellene? Hacsak nem maga akar visszatalálni a kilenclyukúhoz, hangzott a felelet. Átadom én a hajtást, ha tudja, mit kell tenni a hajtónak, de a lovak már megszoktak engem, másnak nehezen engedelmeskednek. Vesse le az ingjét, aztán a gémeskútnál majd megállunk. Úgy is lett! Mi ittunk a kiváló vízből, a vezér mosakodott, és mosott, az inget a napra terítette. Indulunk, hangzott. A vezér a félig száradt inget a háta mögé terítette, a ló, mintha tudta volna, hogy elég volt a szellentésből, abbahagyta. Visszaérve mindenki a vezérrel történtekről beszélt. Na megkapta a magáét, kérdezte fülembe hajolva barátom a főrendező, időben beetettük a lovat? Igen!
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése